www.somogytv.hu
Sikeres a Széchenyi Program
2018.02.08, Csütörtök
Az ország 19 megyéje közül a 2. helyen áll Somogy a pályázati források sikeres lehívásában – erről beszélt Witzmann Mihály országgyűlési képviselő Kőröshegyen. A Széchenyi 2020 Programban eddig összesen 321 milliárd forintot nyertek el a vállalkozások, civil szervezetek és az önkormányzatok. A pályázati lehetőségekre pedig 2020 után is számíthatnak a somogyiak.

A kőröshegyi Faluház a település életében fontos szerepet tölt be, hiszen számos rendezvénynek ad helyet. Idősek és fiatalok is találnak itt a számukra megfelelő programot.

Kovács Klára, kuratóriumi elnök, Kőröshegy Ifjúságáért Alapítvány:
Itt ez a faluház egy IKSZT építmény. Gyakorlatilag 50 millió forintos korábbi pályázat eredményeként lett felújítva és ennek nagyon örülünk, de tovább szeretnénk lépni és a lehetőségeket ismerni.

Szükség lenne az épület hőszigetelésére és a tetőszerkezet felújítására is. A Széchenyi 2020 programban erre is lehetőség lesz. A településen most is számos beruházás zajlik.

Marczali Tamás, polgármester, Kőröshegy:
Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a településünk dinamikusan fejlődjön. Jelen pillanatban is van kettő futó beruházásunk. 3 utcában újítjuk fel a járdákat, a Kossuth Lajos, Dózsa György és Borkút utcában. Január 8-án elkezdődött a közös önkormányzat hivatalának teljes felújítása és korszerűsítése.

Emellett az orvosi rendelő 58, az óvoda 60 millió forintból újul meg a településen. A Széchenyi Programban eddig összesen több mint 300 millió forintot nyert el Kőröshegy. A pályázatokkal kapcsolatos tudnivalókban mindenkinek segítséget nyújt a Széchenyi Programiroda, amely most már a megye 4 településén, Kaposváron, Siófokon, Marcaliban és Barcson is elérhető. Az elmúlt években pedig a Széchenyi 2020-as Programnak köszönhetően számos település, a vállalkozás és civil szervezet fejleszthetett.

Witzmann Mihály, országgyűlési képviselő, Fidesz
Nem csak a források nagyságrendjében történt bővülés, hanem a források lehívásának intenzitásában is nagyot lépett előre az ország, ezen belül Somogy megye és a mi térségünk. Somogy megyében azt mondhatjuk, hogy a 19 megye közül a 2. olyan megye vagyunk, ahol 1 millió forint fölött van az 1 főre jutó Széchenyi 2020-as források megítélt mennyisége. 321 milliárd forint a január közepi adatok alapján az az összeg, amely Somogy megyébe került már jóváhagyásra.

A pályázati lehetőségek 2020 után sem szűnnek meg - tette hozzá Witzmann Mihály a térség országgyűlési képviselője.

(Somogy TV, Híradó)