www.somogytv.hu
Ingyenes fa a rászorulóknak
2017.12.20, Szerda
Egy és 3 köbméter fát kapnak a rászorulók Kaposszerdahelyen. Idén 32 család jut ilyen módon ingyenes tüzelőhöz. A fa összérteke meghaladja az 1 millió forintot. A település polgármestere Prépost László úgy fogalmazott: a nehéz anyagi körülmények között élők számára minden évben nagy segítséget jelent a fa. Somogy megyében összesen egyébként, mintegy 300 millió forintot fordíthatnak a falvak fa vásárlásra a Belügyminisztérium által elnyert pályázatnak köszönhetően.

Fával megpakolt utánfutó érkezik a Virág családhoz. 3-an laknak ebben a kis házban, nehéz anyagi körülmények között.

Virág Istvánné:
Kiskorú unokám van, aki most 6 éves, 19 éves nagy lányommal. Jelenleg munkanélküli vagyok sajnos, úgyhogy a nagylányaim segítségéből élek.

4-5 köbméternyi fát tüzelnek el egy télen, ami anyagilag megterhelő a család számára.

Virág Istvánné:
Ez a tüzifa nekünk nagyon nagy ajándék, mert erre minden évben nagy szükségünk van, mert ha ez nem lenne, az nagyon nagy anyagi gondokat okozna.

Kaposszerdahelyen ma kezdték el kihordani a szociális tüzelőt. A munkálatokba a polgármester is segített. Prépost László azt mondja: idén több család jut ingyen fához.

Prépost László, polgármester, Kaposszerdahely:
32 család jogosultságát állapította meg a képviselőtestület. A 32 család 1 és 3 köbméter között fogja megkapni a szociális tüzifát.

Idén összesen 55 köbméter fát osztanak ki a településen, 1 millió forint értékben. Így megkönnyítve a nagycsaládosok és a nehéz anyagi körülmények között lévő családok életét.

Prépost László, polgármester, Kaposszerdahely:
Alanyi jogon 3 gyereket egyedül nevelő, illetve 3 gyereket nevelő családok, illetve különböző feltételrendszereket állapítottunk meg, de többségében a szegénység és az alacsony jövedelem.

Nem csupán kaposszerdahelyen jelent nagy segítséget a szociális tüzifa, hanem az egész megyében. A Belügyminisztérium pályázatára évről-évre több település jelentkezik, hogy a rászorulók számára biztosítani tudják a téli tüzifát.

Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő, Fidesz
A tavalyi esztendőben, mintegy 230 millió forint jutott Somogy megyére és 212 település pályázott. Idén már megközelíti a 240 települést, gyakorlatilag az 5000 lélekszám alatti települések mindegyike pályázik és közelítünk a 300 millió forinthoz.

Országosan ez az összeg meghaladja a 3 milliárd forintot.

(Somogy TV, Híradó)