www.somogytv.hu
Turizmus: Siófok alulteljesített
2017.09.25, Hétfő
Sikeres szezont zárt a Balaton – összegezte az első hét hónap eredményeit a Balatoni Turizmus Szövetség. Keszthelyen, Balatonfüreden és Hévízen is nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma, Siófokon azonban visszaesés tapasztalható. Hoffmann Henrik szerint a város vezetésének nem érdemes nyílt háborút viselnie a turisztikai vállalkozók ellen.

Nem volt hiány vendégből és jó időből a Balatonon ezen a nyáron. Fejlesztésekben és programokban is bővült a tó környéke - értékelte a szezont Siófokon Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke.

Hoffmann Henrik, elnök, Balatoni Turizmus Szövetség:
Összességében úgy a hazai turizmus tekintetében, mint a balatoni turizmus tekintetében, sikeresnek nyilváníthatjuk az idei esztendő eddig eltelt részét.

Egy friss nemzetközi tanulmány szerint Magyarország a 15. legbiztonságosabb ország, a Balaton pedig az egyik legbiztonságosabb desztináció - folytatta Hoffmann Henrik. Kiemelte: a Balatonra soha nem látott figyelmet irányítottak a vizes világbajnokság balatonfüredi eseményei.

Hoffmann Henrik, elnök, Balatoni Turizmus Szövetség:
Az év első 7-8 hónapját tekintve közel 5 százalékos növekedés és közel 10 százalékos árbevétel-növekedés az, ami regisztrálható a balatoni településeken körbe-körbe.

Ez a növekedés pedig két tényezőnek köszönhető Hoffmann Henrik szerint.

Hoffmann Henrik, elnök, Balatoni Turizmus Szövetség:
Az egyik az az, hogy úgy tűnik, visszatértek a külföldi vendégek a Balatonra, ebben a szegmensben közel 10 százalékos növekedést regisztráltunk. Duplája egyébként a növekedés az átlagosnak, a külföldiek hozták ennek a nagyobb részét. És ugye azt is látjuk, hogy az elmúlt évek közel 30 százalékos reálbér-növekedése megjelenik a turisztikai költésekben. Tehát, aki kereskedelmi szálláshelyen költött, az biztos, hogy költött más szolgáltatóknál is a Balatonnál.

A kereskedelmi szálláshelyek tekintetében Hévíz 7,8 százalékos növekedést produkált az idei év első 7 hónapjában 2016 hasonló időszakához képest. Balatonfüred 12,9, Keszthely pedig 41 százalékos emelkedést ért el. Ugyanezen időszakban Siófok viszont 9,4 százalékos elmaradást regisztrált - mondta a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Hoffmann Henrik hozzátette: a kereskedelmi szálláshelyek forgalma csökkent, a magánszálláshelyeké nőtt a városban, ami azt jelenti, hogy a fizetőképes kereslet, amely kereskedelmi szálláshelyet tud magának megengedni, Siófok viszonylatában sokkal rosszabbul áll. A külföldiek által eltöltött vendégéjszaka 9,1 százalékkal nőtt, a belföldiek által eltöltött vendégéjszaka viszont 21,5 százalékkal esett vissza a tavalyi év azonos időszakához képest Siófokon.

Hoffmann Henrik, elnök, Balatoni Turizmus Szövetség:
Ugye ezt eredményezi az, hogyha életveszélyt emlegetünk a siófoki turisztikai termékkel kapcsolatosan a városvezetés részéről. Rossz helyre tesszük a siófoki rendezvényeket, elhanyagoljuk a várost, és annak kívánnivalót hagy maga után a köztisztasága, a szervezettsége a nyári szezonban. És nincsen fejlesztési koncepciónk, nincsen tisztánlátásunk arra vonatkozóan, hogy turisztikai szempontból hova is tarthatna a város.

Együtt kell gondolkodni és tenni a turizmus érdekében - hívta fel a város vezetésének figyelmét Hoffmann Henrik.

Hoffmann Henrik, elnök, Balatoni Turizmus Szövetség:
És én azt gondolom, hogy Siófok város vezetésének sem érdemes nyílt háborút viselnie a turisztikai vállalkozók közösségével. Adott esetben akár több fronton is.

A nyári szezon ugyan véget ért, de már el is kezdődött az őszi. Ebben a zamárdi szállodában közel 40 százalékos foglaltság volt az elmúlt hétvégén.

Szabó János:
Igazából a Balaton mindig szép, télen-nyáron, nyilván nyáron az igazi balatoni feeling. Ilyenkor meg jó ez a wellness-rész, kirándulások.

Mások az aktív pihenést választották. A siófoki hajóállomáson és a kikötőben is sokan voltak.

Pakos Zsolt:
Erre a napra igazándiból, egy kis családi kirándulás. Vonattal érkeztünk, hajókirándulás és utána indulunk haza.

Volt, aki legutóbb a nyári forróságban járt Siófokon, de az őszi hangulatot sem szerette volna kihagyni.

Németh Mária:
Akkor jó idő volt, most viszont rossz idő van. De amúgy minden nagyon szép és minden nagyon jó, jó ide kirándulni.

Idén immár 4. alkalommal hirdették meg a Nyitott Balaton őszi programsorozatát. Szeptember 22-e és október 15-e között plusz programokkal várják a vendégeket a tó környékén.

Fekete Tamás, alelnök, Balatoni Turizmus Szövetség:
Az őszi akciónk középpontjában a gasztronómia és természetesen az aktív turizmus áll. A felhívásunkhoz mintegy 300 vállalkozó csatlakozott. Közülük 158 szálláshely és 125 vendéglátóhely. Beleértve ebben 12 olyan pincészetet is, amely külön borkuponokkal is várja a hozzánk érkező érdeklődőket.

Az őszi Nyitott Balaton keretében több mint 110 programmal készülnek a Balatonnál. A gasztronómiai események mellett lesz többek között borkereső játék és kerékpáros tókerülő pecsételős túra is.

(Somogy TV, Híradó)