www.somogytv.hu
Népzenétől hangos Karád
2017.07.06, Csütörtök
Brácsa- és hegedűszótól, tangóharmonikától és nagybőgőtől visszhangzik Karád. A 26. Méta Táborban mintegy 200 gyerek tanulja együtt a magyar népzenét, s próbálják elsajátítani a dalokat. Az ország minden részéről érkeztek fiatalok, hogy egy héten keresztül neves művészektől vegyenek leckét.

Magyar népzenével töltötték meg Karád utcáit a Méta Tábor résztvevői. A lelkes fiatalok többsége családi hagyományként viszi tovább a zenét és a néptáncot.

Horváth Zalán Levente:
A családunk igazából teljesen néptáncos, mi hárman vagyunk testvérek, és ezt a táncos kört feltörtük egy kis zenével, művészet iskolába járunk és ott zenélünk.

De akadt olyan is, aki egy koncertélmény miatt kezdett el zenélni.

Póth Zsófia:
Elmentünk a Kormorán koncertre és a Gáspár Álmos, a hegedűs bácsi nagyon megtetszett. És kértem egy hegedűt, és a nagymamám 2 évesen vett, de csak 6 évesen nőttem bele.

A mintegy 200 kis muzsikus közül sokan már bemutatkoztak az egész ország előtt, hiszen a Fölszállott a páva! című műsorban is szerepeltek. A Méta Táborban pedig neves zenészektől sajátítanak el egy-egy fogást a magyar népzenéből. De a tábor ennél sokkal több ad - mondják a gyerekek.

Turó András:
Nagyon jól érzem magam itt, rengeteg barátot szereztem, és rengeteg kapcsolatot. Nagyon fontos, hogy itt az emberek közvetlenek, és ezért sokkal befogadóbbak. Most vagyok itt először, és máris be tudtam illeszkedni.

A gyerekek szívesen ragadtak hangszert, hogy újabb és újabb dalokat, közöttük Kodály, Bartók és Liszt szerzeményeket tanuljanak meg.

György-Horváth Zente:
Nekem mindegy, csak zene legyen.

A Méta Tábor alapítója, Salamon Beáta, aki maga is tanítja a gyerekeket, elmondta: a zene a művészeknek egy olyan közös nyelv, amellyel meg tudják egymást érteni.

Salamon Beáta, prímás, Méta zenekar:
A magyar kultúra megőrzése, továbbadása, gyakorlatilag a célja, hogy van egy nyelvünk amit mi tulajdonképpen tudnánk használni, és a magyar nyelvhez hozzátartozik, a magyar mozgáskultúra, a magyar zene, és mindegyiken lehet beszélni. És a zene pont azért jó, mert sokféle hangszerrel, többen tudunk egyszerre beszélni, és együtt lélegezni és együtt gondolkodni.

Karád számára pedig különösen fontos a hagyományok, a kultúra és a zene öregbítése - ezt már a település polgármestere mondta. Karádon ezért is működik művészeti iskola.

Schádl Szilárd, polgármester, Karád:
Nálunk is vannak zene és néptánc tagozatok. Karádi, illetve a községen kívüli gyermekek is hozzánk járnak iskolába. Nagyon nagy dolog számunkra, hogy a Méta Tábor immár 26. alkalommal Karádon van.

(Somogy TV, Híradó)