Évekkel ezelőtt döntött úgy ez a nő, hogy családi házat vásárol. Csakhogy ehhez nem volt elegendő pénze, ekkor döntött úgy, hitelt vesz fel a tranzakcióhoz.
- Bementem hozzá, láttam, hogy többféle hitellel foglalkozik a hölgy és lakásvásárláshoz is volt hitel nála. És államilag támogatott hitelről is volt szó.
Miután informálódott a pórul járt hölgy, elment lakást keresni. Egy ingatlanközvetítővel elővásárlási szerződést kötött a kiszemelt ingatlanra.
- Visszamentünk a hölgyhöz és ő vállalta, hogy teljes ügyintézést vállal és átkérte a papírokat a ...., és amikor megtörtént az értékbecslés mindig azt mondta, hogy hív, hív, de soha nem hívott fel.
Pedig egy nagyobb összeget, 646 ezer forintot adott a panaszos asszony a magánbankárnak, s azt várta, annak fejében valami eredményt produkál a hitelt intéző hölgy. A szerencsétlenül megkötött üzlet nyomán azonban csak kötbér és a kifizetett több, mint félmillió forint hűlt helye maradt.
- A ..... 278 ezer forintot követel tőlünk, mivel a Jutka nem intézett nekünk semmit. Így már rendőrségi ügyünk is van, feljelentés van és bírósági tárgyalás is lesz belőle.
A panaszos asszony azt mondja: szerződést nem kapott az ügyletről, ám ez még nem volt gyanús. De azt állítja számlát sem kapott a bankártól az átadott pénzek után, habár ő kért volna. A hitelügyintézést végző hölgytől megtudtuk: a felvett pénzből a felmerülő költségeket fizette ki. A magánbankárt megkerestük mi is kérdéseinkkel, ő azonban nem kívánt kameránk elé állni. Azt azonban telefonon elárulta: nem kapott ügyfele hitelt egyetlen banktól sem, mivel nem volt állása. A befizetett összeg pedig elfogyott. Interjút nem kívánt adni, Híradónknak azt mondta: rágalmazás áldozata lett, s amíg folyamatban van a rendőrségi ügy, addig nem kíván semmit elárulni róla.
(Híradó)