Mellékhatások elkerülése érdekében
2012.08.10, Péntek
Évente közel 1200 alkalommal érkezik bejelentés a forgalomban lévő gyógyszerek mellékhatásairól az Országos Gyógyszerészeti Intézethez. Egy felmérés szerint az Európai Unióban évi 80 milliárd euróra becsülik a mellékhatások miatt szükségessé vált kórházi kezelések összköltségét. A súlyos gyógyszerhatás az EU-ban az ötödik leggyakoribb halálok.

Becslések szerint a rendszeres gyógyszert szedők 5-10 százalékánál jelentkezik valamilyen mellékhatás, ráadásul ezek az esetek teszik szükségessé a kórházi kezelések 5 százalékát is. A nem várt, súlyos következményekkel becslések szerint évente közel 200 ezer haláleset hozható összefüggésbe az Európai Unióban. A kórházi kezelések miatt keletkező többletköltség éves szinten 80milliárd euróra becsülhető. A háziorvosok előtt sem ismeretlen, hogy mellékhatások miatt keresik fel a betegek.

Dr. Horváth Ágota, háziorvos, Kaposvár:
- Azt kell, hogy mondjam, hogy elég gyakori dolog. Majdnem azt kell, hogy mondjam, hogy napi szinten előfordul.

Tartós betegségnél, így például a magas vérnyomás, vagy a cukorbaj esetében másik gyógyszerrel helyettesítik az ominózus készítményt. Hiszen ebben az esetben nem hagyható el a medicina szedése - magyarázza a gyakorlatot Horváth Ágota.

Dr. Horváth Ágota, háziorvos, Kaposvár:
- Inkább több gyógyszerből keveset adunk, és ezáltal sokkal sikeresebben tudjuk beállítani, és nem kell megvárnunk, hogy egy gyógyszerből nagyobb mennyiséget adjunk.

De szélsőséges esetre is akad példa - teszi hozzá a szakember.

Dr. Horváth Ágota, háziorvos, Kaposvár:
- Például konkrétan a magas vérnyomás kezelésénél a köhögés. Itt viszont gyógyszercsoportot kell változtatni. Tehát abba a gyógyszercsoportba tartozó, egyetlenegy gyógyszer sem lesz megfelelő akkor annak a betegnek.

Az elmúlt 20 évben a gyógyszerek 4%-át kellett kivonni a forgalomból súlyos mellékhatások miatt. A nem várt egészségügyi következményekről évente 1000-1200 jelzést kap az Országos Gyógyszerészeti Intézet. Július elején az eddiginél szigorúbb szabályozás lépett életbe, eszerint a nemzeti hatóságoknak a betegektől érkező összes bejelentést tovább kell küldeniük az európai mellékhatás-adatbázisba.

(Híradó)

 

Hozzászólás: