Már csak a sínek mellett fehéredő mész jelzi: itt valaki az életét vesztette. Balatonbogláron a Kodály Zoltán utca és a vasúti átjáró között, a nyílt pályatesten egy fiatalember az arra közlekedő szerelvény elé vetette magát. Ez a férfi, éppen látta az esetet.
Bera Sándor:
- Egy puffanást hallottunk, és kinéztem az udvar felé vagyis a vasút felé és akkor láttam, hogy lelassított a vonat, megállt hát mondom; kijövök, megnézem, hogy mi történt.
Borzalmas látvány fogadta a helyi kereskedőt, a 45 éves balatonboglári férfit gyakorlatilag kettévágta a vonat.
-Innen deréktől lefelé, benne volt a két sín közt.
A helyiek azt beszélik, a 45 éves férfi önszántából vetette magát a vonat elé.
Bera Sándor:
- Állítólag, amit hallomásból hallottunk, hogy öngyilkos lett a fiatalember, egy helybéli, boglári férfi.
Az idegenkezűséget a rendőrség is kizárta. A baleset miatt több, mint egy órán keresztül állt a vasúti forgalom az érintett pályaszakaszon - tájékoztatta Híradónkat a MÁV sajtóosztálya - 11 óráig vonatpótló buszok szállították az utasokat Balatonboglár és Balatonlelle felső között, amíg helyre nem állt a közlekedés és el nem szállították az áldozat maradványait.
(Híradó)