Orsós János:
- Egy valótlan állítást állítanak rólam, hogy én baltával, hogy megbaltáztam, meg hogy vér volt a baltán. Majd a szakértők kivizsgálják.
Rambó gazdája állítja egy újjal sem bántotta kedvenc lovát, csak az istrángot cserélte rajta.
Akkor nem ütötte?
- Nem isten ments. Ott volt a feleségem is, ő is látta, meg hát fogtuk vissza a lovat, nem ütöttünk egyáltalán, ez egy súlyos rágalom, amit velem megcsináltak, mert én ezzel kerestem a kenyeremet.
A rendőrség által készített felvételeken azonban jól látszik, hogy a ló már korábban komoly lábsérüléseket szenvedett, egy tévé képcsőjébe lépett bele. Az állat így csak lassan tudott haladni, ezt elégelhette meg a jószág gazdája és ezért kezdhette ütlegelni a baltával is - feltételezik a helyiek. Az állat tomporán is jól látszanak a nyomai.
Székely László:
- A lónak a lába nagyon ronda volt, a hátsó lába is, úgyhogy így hajtani a doktor úr is mondta, hogy nem lett volna szabad.
A helyiek szerint már az is állatkínzás, hogy hajtották a súlyosan sérült jószágot.
Székely László:
- Szerintem még kellett volna kezelni a lábát mert csúnya volt nagyon. Egy nagyon-nagy vadhús keletkezés volt a lábán, szóval nem lett volna szabad ezt a lovat hajtani.
Péter Tamás:
- Hallomásból tudom, hogy baltával verte és ugye a lónak a lába nagyon gennyes volt, fel volt sebesedve, mert előtte belelépett egy képcsőbe és nem kezelték le rendesen.
Orsós János itt a Darányon áthaladó hatos úton hajtotta az állatot, egy arra járó autós vette észre az ütlegelést, azonnal értesítette a rendőrséget.
Méhes Dóra, sajtószóvivó, SMRFK:
- Ezt követően a kollégák kimentek a helyszínre és megbizonyosodtak a bejelentés valóságtartalmáról, a férfit a ló tulajdonosát előállították a barcsi rendőrkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki, állatkínzás vétség bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.
A lovat a szomszédos településre Drávatamásiba szállították. Itt a polgármester istállójában helyezték el Rambót, ám a falu első embere nem kívánt nyilatkozni és felvételeket sem készíthetett stábunk. Annyit azonban elmondott: a ló sérüléseit ellátták és állapota folyamatosan javul.
(Híradó)