Feszült a helyzet Nemesviden
2012.07.16, Hétfő
Etnikai feszültség tombol Nemesviden. A településen új választást kell kiírni, miután a képviselő-testület múlt héten feloszlatta magát. A polgármester azt mondja, képtelen együttműködni a tagokkal, akik ugyanezt állítják a településvezetőről. A faluban nemrégiben a cigánybűnözés ellen demonstrált a Jobbik és a Magyar Gárda. Úgy tudni, ez volt az utolsó csepp a pohárban.

A hatalmas adósságállomány már buktatott polgármestert Nemesviden, most pedig a folyamatos bűnözés borzolja a helyi közéletet. Az itt élők azt mondják, két részre szakadt a falu: tolvajokra és támogatóikra, valamint a tisztességes emberekre, akik szenvednek a mindennapos bűncselekményektől.

Kuti József:
-Olyan nagy dolgok itt nem történtek, volt egy-két gyerek, akik csinálták ezeket a balhékat, de azok már le vannak fogva, azóta nem is volt olyan komoly. Most az, hogy egy krumplit vagy zöldséget a kertek alól elvisznek, az mindenhol mindennapos dolog, az emberek nem tudnak megélni, a szociális segélyt kapják, azt a pár ezer forintot kapják, a megélhetésért küzdenek, egyszerűen rá vannak arra kényszerülve, hogy valamit lopjanak, hogy meg tudjanak élni.

A krumpli és a zöldség azonban valakinek az egész éves munkája.

Vörös Ferenc, őstermelő:
-Terményt, paprika, zöldségféle, egy az egyben visznek mindent, mert ugye, aki olyan annak a kertjét felveri, a gaz mást nem termel benne, sok a gyerek, enni kell, kocsmára kell a pénz, mert éjfélig, 11 óráig a kocsmára van pénz, a zene szól állandóan, de mással nem foglalkoznak.

A mindennapos betörések miatt tüntetett nemrégiben a településen a Jobbik és a Magyar Gárda, az akció felkorbácsolta a kedélyeket és megosztotta a helyieket.

Kuti József:
-Rasszista egy cigány fajgyűlölő!
-A polgármester?
-Igen.

-Valaki azt mondta, hogy a polgármester rasszista, nem szereti a cigányokat.
-Hát ki szereti őket? Hozzám is tavaly betörtek, felforgattak, elvittek mindent, lábnyom van, ujjlenyomat van, tettes meg nincs. A rendőr elmegy a falu egyik végébe, a másik végébe már kocsiszámra lopják a fát.
-Valaki megvédi önöket?
-A kasza, meg a villa, meg a traktor, ha megyek vele.

A polgármester azt mondja: nem a romák elleni gyűlöletről van szó, a bűnözést azonban meg kell állítani. Harmath István hangsúlyozta: a radikális pártot sem ő hívta Nemesvidre, csupán a területfoglalási engedélyt írta alá.

Harmath István, polgármester, Nemesvid:
-Jó lenne, ha demokráciában tudnánk élni, és a rendőrség tudná az emberek biztonságát szavatolni, mert ez jelenleg sincs meg. A Jobbik azért jelent meg a településen, mert a lakosságból számtalan ember kérte, hogy jöjjenek el és próbáljanak valamit tenni a bűnözés ellen.

A tüntetésen csak pár helyi próbált balhét csinálni, azok, akiknek köszönhetően állandósult a feszültség Nemesviden, és akiknek sikerült elérni, hogy feloszlassák a képviselő-testületet - mondja Harmath István, polgármester.

Harmath István, polgármester, Nemesvid:
-A népnek kenyér és cirkusz kell, Nemesviden cirkusz van, de kenyér nincsen. Egy valamit tudomásul kellene már venni a tisztelt hölgynek és uraknak, hogy tenni kéne a településért, nem dumálni meg hazudozni, meg félrevezetni mindenkit.

Hogy újra indul -e a posztért Harmath István, egyelőre nem tudni, azonban mint mondja, a korábbi testülettel nem hajlandó még egy levegőt sem szívni. A helyiek szerint a választás tétje hatalmas, a harc a becsületesek és a tisztességtelenek között fog eldőlni. A voksolást kilencven napon belül kell kiírni a választási bizottságnak.

(Híradó)

 

Hozzászólás: