A kereszténység jelképe Szent László
2012.07.02, Hétfő
Szent László emlékezete évszázadok múltán is példát és útmutatást ad a magyar embereknek – hangzott el a hétvégén a somogyvári Szent László Napokon. Melyen az ünnepi szentmisét követően a Kupavárnál folytatódott a nép által szentté emelt királyról szóló megemlékezés.

Szentmisével emlékeztek a Somogyvár és az ország életében oly fontos szerepet játszó királyra, arra a királyra, aki mind a hazafiság, mind az európaiság szimbóluma.

Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes:
-Szent Lászlóban a teljes európaiság van jelen, ugyanakkor az is igaz, hogy Szent László egyszerre a kereszténységnek és a magyarságnak a jelképe is. Hiszen Szent István után ő szilárdította meg a kereszténységet az országban, tette visszafordíthatatlanná. Tehát az, hogy a pogányság a történelem süllyesztőjébe került, az természetesen István királytól indult, de László által teljesedett be.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az embert próbáló hőségben zarándoklattal rótta le tiszteletét Szent László király előtt, amelynek végállomása a Kupavár volt. Amely immár a nemzeti emlékhelyek közé emelkedett.

Móring József Attila, polgármester, Somogyvár:
-Ez azt jelzi, hogy a kormány ezt fontosnak tartotta kiemelni, hiszen ezen a helyen olyan dolgok történtek, amelyek nemcsak a somogyvári és somogyi emberek, hanem az egész magyar nemzet számára jelentőséggel bírtak. Ez, ha lehet, még komolyabb feladatokat kíván tőlünk és rendkívül komoly fejlesztési terveink vannak.

Így várhatóan a feltárások is folytatódhatnak - tette hozzá Móring József Attila. Gelencsér Attila közgyűlési elnök ünnepi beszédében kiemelte: a 917 éve élt király pályafutásának ma is példaértékű kell lennie.

Gelencsér Attila, elnök, Somogy Megyei Közgyűlés:
-Már a magyar állam kérdőjeleződött meg, amikor ő átvette a kormányzást, és Európa egyik legerősebb államaként adta azt tovább. Ezt az üzenetet nekünk folyamatosan figyelnünk kell és erőt kell, hogy adjon a mindennapokban, mert nagyon nehezek.

Szent László erős kormányzással, sok és szigorú törvénnyel rendet, nyugalmat és biztonságot teremtett az országban - tette hozzá Gelencsér Attila.

(Híradó)

 

Hozzászólás: