Hiába keresték a holttestet
2012.06.26, Kedd
A szomszédok szerint hét éve tűnt el az a nő, akinek holttestét keresték egy lakatlan gyékényesi ház betontalapzatában. A rendőrök feltörték a padlót és hullakereső kutyával végigjárták a területet, de semmit nem találtak.

A férfi, aki itt lakik, a szomszédok szerint a börtönben mondhatta a cellatársának, hogy hét éve ő végzett élettársával és az akkori házban rejtette el a holttestet. Hogy nagyzolás volt-e avagy sem, egyelőre nem tudni. Tény: a kedd délelőtti órákban rendőrök jelentek meg a most lakatlan háznál és kutyával kutatták át a területet.

Bogdán Péter, szomszéd:
- Arról volt szó, hogy hallottak egy olyan hírt, hogy a szomszédunk az élettársát feldarabolta és bebetonozta. Keresgették itt a dolgokat, de nem találtak semmit konkrétan.

Az udvar közepén egy kupac törmelék jelzi a látogatást. Feltörték a folyosón a betont és a ház másik részébe is lukakat fúrtak, hogy előkerítsék a holttestet - hiába. Az asszony a szomszédok szerint hét éve tűnt el, akkor a most börtönben ülő élettárs ezt be is jelentette, de semmi nem történt. A nő nem adott életjelt magáról azóta sem, szomszédai szerint nem volt ideges típus.

Bogdán Csaba, szomszéd:
- Nyugodt volt, de volt egy kis beütése neki, valami betegsége volt. Tudok arról, hogy párszor elment arra lefelé, Horvátország vonalra, akkor úgy volt, hogy elment, de nem is jött vissza. És akkor a rendőrök jöttek és mondták, hogy a betonba van eltemetve, meg ilyenek.

Vélhetően ez hangzott el a cellában- mondják a szomszédok, de úgy látszik, ebben nem sok igazság van. Holttestet nem találtak, igaz, a nő sem került elő az évek során. Bár most csalásért és verekedésért is ül a fél lábon járó férfi, a szomszédok szerint nyugodt ember.

Bogdán Péter, szomszéd:
- De amúgy eléggé nyugodt volt a szomszéd, tehát nem hinném, hogy feldarabolta. Fizikailag sem volt olyan erős hogy fel tudta volna darabolni, elég nagy testű nő volt.

A rendőrök helyi kőműveseket hívtak és speciális kutyával kezdték keresni a vélt tetemet, de nyomát sem találták. Hivatalosan csupán annyit közöltek, hogy „bejelentés érkezett a rendőrségre, melynek valóságtartalmát a kollégák vizsgálták, azonban a bejelentés nem bizonyult valósnak." A szomszédok szerint jó, hogy tették a dolgukat, de azt mondják: ha az eltűnéskor nem keresték ennyire a nőt, akkor most már aligha bukkannak a nyomára, akármi is lett vele.

(Híradó)

 

Hozzászólás: