A sikerben bízik Prukner László
2012.06.14, Csütörtök
Vége a találgatásoknak, visszatért Kaposvárra Prukner László, aki vélhetően 1+1 éves szerződést ír majd alá a Rákóczival. A régi-új tréner a sikerben bízik, s számít az új generációra, amely új csapattá érett a cukorgyári gödörben.

Két éve távozott Kaposvárról és a somogyi klubtól Prukner László. A Fradi, majd Zalaegerszeg érintésével most újra visszatért a Rákóczihoz.

Prukner László, leendő vezetőedző:
-Nekem is csak a siker jelenthet gyógyírt az elmúlt egy éves sikertelen periódusra. Akkor ez értelemszerűen folytatódik automatikusan.

Prukner László neve Sisa Tibor lehetséges távozásakor is már felmerült. A trénert, mint mondta, két hete kereste meg először a klub, a tárgyalások pedig mostanra értek be. Mivel bizonytalanná vált Zalaegerszegen a klub helyzete, így a kaposvári ajánlatot választotta. Szerződést még nem írtak alá, de elviekben már megállapodtak, s ez korábban is így volt, hogyha tisztességes körülmények között szóban megegyeztek, az meg is valósult írásban is. Vélhetően 1+1 éves megállapodást kötnek a felek. A klub hosszú távra tervez, így a folytatás az eredményeken is múlik.

Illés János, ügyvezető igazgató, Kaposvári Rákóczi FC:
-Nem egy egyszerű helyzetben van a klub, de ez régóta így van már, hogy ehhez alkalmazkodva, a legtöbbet, amit ki lehet hozni a csapatból, azt meg fogja tudni tenni és kihozza.

Hogy milyen csapattal vághat neki a következő szezonnak az immár Prukner-legénység, az még formálódik. Zsók és Gujic szerződése biztosan lejár. Az edzőnek is konkrét tervei vannak, más játékot szeretne, mint elődje. Hogy egykori játékosok visszatérnek-e, nem tudni.

Prukner László, leendő vezetőedző:
-Nem szeretnék retro-csapatot építeni. Ez biztos, de tőlem függetlenül is van olyan játékos, akinek ugye lejár a szerződése vagy kölcsönadási szerződése is lejár és vissza kell, hogy jöjjön a klubba. Hogy marad-e itt vagy nem, azt nem lehet tudni.

Felnőtt egy új generáció, egy új csapat van Kaposváron. Akik teljesítettek, azokat kell erősíteni - mondta Prukner László, aki kiemelte: az eredményesség az elsődleges cél. Az is eldőlt, hogy Sisa Tibor Diósgyőrben folytatja a munkát. A DVTK kétéves szerződést kötött a trénerrel.

(Híradó)

 

Hozzászólás: