30 évre rács mögé került a kiskorpádi gyilkos
2012.06.12, Kedd
A Pécsi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta a kiskorpádi rablógyilkosság ügyében. Az elsőrendű vádlott büntetését az - un. három csapás kötelező rendelkezése alapján - életfogytig tartó szabadságvesztére súlyosította, azzal hogy legkorábban 30 múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Idén januárban ítélte 20 év fegyházra a Kaposvári TÖrvényszék azt a csökölyi férfit, aki tavaly áprilisban annyira súlyosan bántalmazott egy kiskorpádi idős embert, hogy az belehalt sérüléseibe.


Tavaly áprilisban az elsőrendű vádlott felkereste ismerősét azzal, hogy raboljanak ki egy kiskorpádi családi házat, mert onnan 30-40ezer forintot is el lehetne lopni. Az elkövetők biciklivel indultak útnak, amit egy közeli fenyvesben tettek le, a portát pedig a kertkapu felől közelítették meg, a másodrendű vádlott feladata az volt, hogy őrködjön. Társa eközben lekapcsolta a kinti villanyórát, mire a sértett kilépett a házból. Az ügyész elmondása szerint ököllel legalább öt esetben arcul ütötte, majd a földre esett sértettet legalább 3-4-szer nagy erővel megrúgta a fején és a mellkasán. A sértett a bántalmazás következtében koponyatöréseket, állcsonttörést, bordatörést és arczúzódást szenvedett. Majd a helyszínen meghalt.


A másodrendű vádlott ezt látva elhagyta a helyszínt, társa azonban pénz után kutatott a házban. Ekkor ébredt fel az idős férfi élettársa, akit szintén bántalmazott az elkövető. Pénzt azonban nem talált, így üres kézzel távozott. Az első rendű vádlott vallomásában mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését. Nadrágján azonban megtalálták az elhunyt férfi vérét. Társa beismerte a bűncselekményt.


Elsőfokon az elsőrendű vádlottat húsz év fegyházra ítélték, társa pedig, aki csak őrködött a házon kívül, tíz hónap börtönbüntetést kapott. A másodfokú tárgyaláson a Pécsi Ítélőtábla súlyosbította a gyilkos bűntetését.

Hozzászólás: