Fellebbezés után folytatódott ma a két fiatal ügye a Kaposvári Törvényszéken. Az ominózus eset még januárban történt, egy négyfős zárka két lakója súlyosan bántalmazta harmadik társát. A másodrendű vádlott lefogta a sértettet, hogy az elsőrendű vádlottnak könnyebb legyen összevarrni a fiatalember száját, majd utána különböző vágó eszközökkel kínozni őt.
A nyomozás során kiderült: az első rendű vádlott ötletére, megtorlásszerűen, több szúró- és vágóeszközzel is bántalmazta a sértettet - emlékeztetett a bíró
-A lábából ki akart vágni egy darabot, de meggondolta magát, de ennek ellenére egy másfél-két centiméter hosszan a jobb lábszárába belevágott, azt követően már, mikor összevarrta a száját három öltéssel. Ezután tollal szurkálta, illetőleg pengével a sértett hátába karcolta a „Barcs" és a „Márk" feliratokat.
A zárka negyedik lakója, mint az korábban nyilatkozta, félelmében nem mert segíteni a sértetten - ismertette a bíró.
Az első fokon született ítéletet az elkövetők védői túlzónak vélték, ezért fellebbezték meg a márciusi döntést.
-A Kaposvári Törvényszék a fellebbezéseket nem találta alaposnak. Az elsőfokú bíróság ugyanis az eljárási szabályokat betartva folytatta le a bizonyítási eljárást, és a rendelkezésre álló bizonyítékok tükrében megalapozott tényállást állapított meg.
A I. rendű vádlott, mint különös visszaeső 4 év 3 hónap börtönt és 5 év közügyektől való eltiltást, a II. rendű vádlott 3 év börtönt és 4 év közügyektől való eltiltást kapott másodfokon is.
(Híradó)