Mekkora az akkora?
2012.05.15, Kedd
Hamarosan vitára bocsátják a földtörvényt, ehhez kérnek véleményt a gazdáktól. Az optimális birtokméretet határoznák meg most a növénytermesztők véleménye alapján és megszüntetnék az osztatlan közös tulajdont is. Szabó Tamás, a MAGOSZ Somogy megyei elnöke szerint összetett a kérdést, hiszen a termesztett növény fajtájától is függ az, hogy mekkora terület tekinthető optimálisnak.

A hazai birtokviszonyok nem egyeztethetők össze a nyugati országok mezőgazdasági paramétereivel - véli Szabó Tamás.

Szabó Tamás, megyei elnök, MAGOSZ:
- A nyugati nagyságrenddel ellentétben nálunk a jövedelmezőség jóval kisebb, mint a tőlünk nyugatabbra fekvő országokban. Átlagban a 70- 100 hektárt tartjuk annak, amiből nagy kockázattal, sok munkával egy családi gazdaság esetleg meg tud élni.

De ezt is meg kell különböztetni, hiszen a terület nagysága nem sokat árul el, a gazdaság összetétele azonban már igen. Ha a gazdák állattenyésztéssel és a hozzá kapcsolódó növényi kultúrákkal is rendelkeznek, akkor is mással kell számolni, ha optimumról beszélünk. - mondta a megyei elnök.

Szabó Tamás, megyei elnök, MAGOSZ:
- Ugye nem mindegy, hogy ez Bács megyei föld vagy mondjuk somogyi homok.

Miként az sem mindegy, hogy melegházi zöldségtermesztés, avagy gabonatermesztés folyik-e az adott területen. A megyei elnök úgy fogalmazott: a téeszesítést követő privatizáció utáni tolvajlás széles skálán alakította a birtoknagyságot.

Szabó Tamás, megyei elnök, MAGOSZ:
- Itt azt gondolom, hogy a két szélső részt kellene lecsípni, tehát az, akinek nagyon kevés van, tehát 6-8-10 hektárra van, az kiegészítő tevékenységként, vagy nagyon speciális növényeket termesztve életképes. De ugyanígy nem tartjuk normálisnak a több tízezer hektáros gazdaságokat sem. Én azt gondolom, hogy a normális birtoknagyságok ott az 1000-1200 hektár között meg kell hogy álljanak.

További kételyeket ébreszt, hogy mi lesz a moratórium megszűnése után a magyar földpiacon, hiszen akkor is átrendeződés kezdődhet.

Szabó Tamás, megyei elnök, MAGOSZ:
- Azt is tudomásul kell venni egyébként egy-két nagy étvágyú befektetőnek, akinek a tisztára mosott pénze most kerül a mezőgazdaság közelébe, hogy élni kellene hagyni a kisebbeket is azért.

Az csak hab a tortán, ha osztatlan közös tulajdonban van a föld. Sehol nincs ilyen, másutt nem is értik, hogy mi miért kesergünk - érvelt a változtatások mellett Szabó Tamás, aki szerint ennek a gondnak a megoldására kevés lesz a hárommilliárd forintos előirányzat. Az osztatlan közös tulajdon megszüntetésének támogatására június 1-jéig kell beadni a kérelmeket.

 

Hozzászólás: