Bóka István, elnök, Balaton Fejlesztési Tanács:
„Ha száz forint pénzt tisztán átadunk, a feladat pedig megmarad, akkor nagyjából egészéből gazos közparkok, ápolatlan közterületek fogják fogadni az idelátogatókat."
A tervezett átalakítás miatt Bóka István a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, Balatonfüred polgármestere is aggódik. Jelenleg a települések által beszedett minden egyes adóforintot másfél forinttal egészíti ki az állam. A turisztikai törvény tervezete értelmében azonban a jövőben az idegenforgalmi adó húsz százaléka a turisztikai desztinációs menedzsmenthez vándorolnának.
Hidvégi József, polgármester, Fonyód:
„Nagyon sok kiesés, konkrétan mondanám, hogy Fonyód esetében 30 millió a kurtaxa bevétel ehhez kapunk 45 millió forint támogatást ez 75 millió forint és körülbelül 120 millió forintba kerül az idegenforgalmi feladatoknak az ellátása. Kurtaxa és annak a kiegészítése közel nem fedezi azokat a feladatokat, amelyeket az idegenforgalommal kapcsolatban el kell látni az önkormányzatoknak."
Hidvégi József hangsúlyozta nem a TDM-ek ellen beszél, hiszen Fonyód marketingjét immár négy éve egy ilyen turisztikai egyesület végzi. Ennek köszönhetően 80-ról 110 ezerre emelkedett a vendégéjszakák száma. A regionális TDM szervezet vezetője úgy véli: a szervezet az önkormányzatokkal ellentétben profin tudná menedzselni a Balatont. A Hoffmann Henrik vezette desztinációs menedzsment egy saját javaslattal is elő állt.
Hoffmann Henrik, vezető, Balatoni Regionális TDM:
„Egy vendégéjszaka után ezer forintot kap az önkormányzat mi azt gondoljuk, hogy ebből az ezer forintból kellene háromszázat átadni és az a 300 forint egyébként működtetni tudná a TDM egyesületek minden szintjét. Ezt úgy osztanánk egyébként el, hogy 150 forintot kapna belőle a helyi egyesület, 50 forintot kapna a térségi egyesület és száz forintot a régiós egyesület, ez elegendő ahhoz, hogy a rendszert működtesse, ez az össz idegenforgalmi adó 30 százaléka, de egyébként a beszedett idegenforgalmi adó 75 százaléka, nagyságrendileg háromnegyede."
Tehát még több pénzre tartanának igényt, mint amennyi a jelenlegi tervezetben szerepel. Hoffmann Henrik hangsúlyozta, nemcsak a pénzt, a feladatot is vinnék. A településvezetők szerint azonban ők is jól tudnak gazdálkodni a forrásokkal, ezt mutatja, hogy az elmúlt években is folyamatosan fejlesztettek. Gelencsér Attila hangsúlyozta: a gazdasági problémák az egykor gazdag Balatont is elérték.
Gelencsér Attila, elnök, Somogy Megyei Közgyűlés:
„Egyet mindenkinek be kell látnia ez így nem maradhat, mert a távolság a fejlettebb desztinációk és a Balaton között, annak ellenére, hogy a Balaton az Európa vagy talán a világ legcsodálatosabb édesvízi tava."
Hogy pontosan hogyan történjen az átalakítás, erről még lehet vitázni - hangsúlyozta az elnök. A BFT ülésén az is kiderült: felülbírálják a világörökség várományosainak listáját,. Erről pedig nagy valószínűséggel lekerül az egyetlen balatoni helyszín a Tapolcai - medence, az ugyanis hiába csodaszép nem felel meg az UNESCO kritériumainak.