Rendeződhet a bölcsődei pénz
2012.04.20, Péntek
2013-ban már elegendő bölcsődei férőhely lesz hazánkban - hangsúlyozta Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár egy balatonőszödi konferencián. A szakember kiemelte a tárca azon is dolgozni a normatíva rendszer átalakításán is, ennek célja, hogy a szülőknek ne kelljen magasabb hozzájárulást fizetniük.

Korábban beszámoltunk róla, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus szakszervezete a normatíva rendszer átalakítását sürgeti. Szerintük ugyanis sok esetben az állami támogatás még a működési költségek felét sem fedezi. Ennek oka, hogy a pénzt nem a felvett, hanem a naponta ténylegesen megjelent gyermeklétszám után kapják a forrást. Soltész Miklós államtitkár a pénteki szakmai konferencián hangsúlyozta: dolgoznak a probléma megoldásán.

Soltész Miklós, államtitkár, Nemzeti Erőforrás Minisztérium:
„Éppen ezért ezt a kapacitást kihasználva, hogyha esetleg több gyermeket engedünk a felvételnél, akkor abszolút kihasználható lenne a bölcsődéknek az engedélyezett férőhelyszáma és ennek megfelelően és így természetesen a normatívára is teljesen jogosultak lennének."

Nemcsak a finanszírozást, de a férőhely kérdést is meg kell oldania a kormánynak- hangsúlyozta Soltész Miklós. Az államtitkár kiemelte az állam uniós források segítségével már megkezdte nagyszabású bölcsődeépítő akcióját.

Soltész Miklós, államtitkár, Nemzeti Erőforrás Minisztérium:
„Ennek a pályázatnak az értékelése most zajlik és én nagyon bízom abban, hogy 2013-ban újabb több mint ezer férőhellyel tudjuk növelni a bölcsődei férőhelyek számát, ami azt a hiányt, ami a bölcsődékben tapasztalható azt pótolni fogja."

Erre nagy szükség van, hiszen az édesanyák többsége egyre korábban kénytelen újra munkába állni. A legtöbb bölcsőde így 120 százalékos telítettség mellett működik.

 

Hozzászólás: