Fiatalok a közigazgatási átalakításról
2012.04.03, Kedd
A Fidelitas kaposvári rendezvényére érkezett a megyeszékhelyre Rétvári Bence Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség volt elnöke. Stúdiónkban a fiatalok szerepvállalásáról is beszélt a politikus. Műsorunk második felében a kaposvári ifjúság helyzetéről, terveiről, programjairól is kérdeztük Komár Gergőt, a Fidelitas alelnökét és Tardi Tamást, a Kaposvári Fiatalok a Városért Egyesület elnökét.

Nagyon jól szervezett a kaposvári Fidelitas - mondta a fiatalokkal való találkozás után Rétvári Bence. A közigazgatás átalakításáról, az ország nemzetközi szerepéről is beszélt az ifjúsággal a politikus.

Rétvári Bence, közigazgatási államtitkár:
„Úgy látom, hogy itt egy erős csapat van, nagy tapasztalattal rendelkeznek fiatalkoruk ellenére is, mind a közigazgatással kapcsolatban, mind az önkormányzatisággal kapcsolatban."

Sokan azonban nem vállalják a közszereplést vagy azt, hogy az államigazgatásban dolgozzanak. Ez ellen is tennének - mondta az államtitkár.

Rétvári Bence, közigazgatási államtitkár:
„Programokat indítunk, hogy bátorítsuk őket, hogy minél többen jöjjenek. A regeneráció program az, amely nagy ívében igyekszik minél inkább a fiatalokat bevonni a közigazgatásba. Hiszen mi úgy gondoljuk, hogy az ott dolgozó tapasztalt, idősebb kollégák mellett, nyilván nem őket kiszorítva, de ő mellettük fiatalokra van szükség, akik időről időre új lendületet hoznak, új ötletekkel állnak elő."

Ötletből pedig nincs hiány, ahogy civil kezdeményezésből sem. Egy jó állam bázisa, alappillére lehet a civil szféra, ezért is kéri a kormányzat a véleményüket. Legutóbb 47, köztük 2 somogyi civil szervezettel kötött stratégiai megállapodást a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A szaktárca számít a civil területen dolgozó szakemberek tudására és véleményére. Azonban sok esetben egy-egy lelkes kezdeményezés, cél sem elegendő akár a kistelepülés közösségének erősítésében. Komár Gergő és Tardi Tamás stúdiónkban a téma kapcsán arról beszélt, hogy a fiataloknak is meg kellene találniuk a helyüket saját településükön, s kivenni részüket a feladatokból, akár egy civil szervezet tagjaként is.

 

Hozzászólás: