Nem félünk a tizenhármastól
2012.01.13, Péntek
Balszerencse vagy váratlan szerencse? Mindenki másként vélekedik a péntek 13-ról, a keresztény felfogás szerint szerencsétlen szám a 13-as, a zsidók szerint azonban nagyon is jót várhatunk a 13-tól. Nem osztják ezt a nézetet a paraszkavedekatriafóbiások, ők ugyanis egyenesen sokkot kapnak a péntek 13-tól!

Eltérőek a vélemények, hogy...szerencsés nap!
Vagy éppen szerencsétlen a péntek 13-a. Eleinte csak a 13 volt szerencsétlen, mivel az utolsó vacsorán a 13-ik asztalnál ülő maga Júdás volt. Illetve azért is baljós, mert a mágikus 12-es szám után következik. A zsidó hit szerint azonban ez egy szerencsés szám, sőt mások úgy vélekednek, azért is fontos a 13-as, mert egy év során ennyi telihold van. Ami pedig a pénteket illeti, a 19. századig ez volt a hóhér napja Európában, vagyis; ezeken a napokon sújtott le a pallossal a halálosztó a nyilvános kivégzéseken. De pénteket a boszorkányok napjának is tartották, hiszen ezeken a napokon tartották a tikos gyűléseiket a banyák.

Az Egyesült Államokban sokan egyenesen rettegnek a péntek 13-tól, ilyenkor inkább nem is mennek sehova - a péntek 13-tól való rettegést egyébként friggatriszkaidekafóbiának nevezik. Sok épületben nincs 13. emelet, Hammurapi törvénykönyvéből is hiányzik a 13-as paragrfaus, s például az autóversenyzés királykategóriájában, a Forma 1-ben nincs 13. rajtszámú autó. A magyarok ilyenkor előszeretettel kacérkodnak Fortunával, ma is sokan tolongtak a lottózóban. A Szerencsejáték Zrt. adatai szerint, ezen a napon megugrik a forgalom.

Jánoska Andrea, kommunikációs osztályvezető, Szerencsejáték Zrt.:
- A péntek 13-hoz hasonló szerencsenapokon és különlegesebb dátumokon jelentősen élénkül a játékkedv. Az ilyen alkalmakra ezért a Szerencsejáték Zrt. is különleges akciókkal szokott készülni. Egy átlagos héten körülbelül 4 millió darab ötös lottó alapjáték érkezik be társaságunkhoz , ma akciós napja van az ötös lottónak, ez jelenthet körülbelül 500 ezer alapjátékot pluszban, de mivel akció is van ez a szám elérheti akár a 750 ezret is.

A megyeszékhelyen járók kelők azonban nem bizonyultak babonásnak, gyors közvélemény kutatásunk alapján.

Holczmann Magdolna:
- Hát nem nagyon figyeltem, de én szerencsésnek tartom a 13-at. Nem vagyok babonás.

Tiger Fruzsina:
- Ugyanolyan volt a napom, mint szokott.
- Nem is félsz tőle?
- Nem.

Babodi Istvánné:
- Nem jelent semmit, azt mondják babonásan, hogy nem jó, de nekem még nem hozott semmit.

Van, akinek egy nagyon pozitív élmény....

Tóth Eszter:
- Jelent számodra valamit ez a nap?
- A húgom péntek 13-án született, úgyhogy igen, csak nem januárban.

Másnak, pedig nagyon negatív élmény fűződik a rejtélyes naphoz.

Právics Józsefné:
- Péntek 13. Jelent ez valamit Önnek?
- Nekem nem jót.
- Miért, történt valami rossz?
- Igen, most jöttem a kórházból!

Az idén egyébként három péntek 13. is szerepel a naptárban, a januárin kívül még áprilisban és júliusban is. Egyesek szerint, ez egy szerencsétlen esztendő előjele!

Babodi Istvánné.
- Nehogy ezt mondja nekem, én 83 éves vagyok és nem akarok semmi rosszat. Csak a jót!

Remélhetőleg csak jó várható az idei évben, hiszen mint már mondtuk, a magyarok nem félnek a 13-astól, sőt!

(Somogy TV, Híradó)

 

Hozzászólás: