A nagysikerű mozifilm néhány hét múlva a színpadon elevenedik meg, augusztus 19-én és 20-án a komáromi történelmi lovardában mutatják be a Honfoglalás című rockoperát. A monumentális darab szereplőgárdája Kaposmérőben edzett a nem mindennapi darabra. Kassai Lajos lovasíjász világbajnok, szakértő kezei között edzett a színészek, aki elmondta, nem volt nehéz dolga a „hét vezérrel".
Kassai Lajos:
- Olyan színészek vannak itt, akik jártasak a lovaglásban. Nagyon jó színészekkel dolgozni, mert nagyon fegyelmezettek és nagyon nagy átéléssel csinálják ezt a játékot.
Az Árpádot alakító Vadkerti Imre elmondta, ő hét éve nem került komolyabb kapcsolatba lóval, úgyhogy most szinte újra tanulja a lovaglás rejtelmeit.
Vadkerti Imre, Árpád fejedelem:
- Én hét évvel ezelőtt kezdtem el lovagolni, amikor megindult alattam a ló. És eltelt hét év, és most tavasszal ülhettem újra lóhátra, szinte újra kezdtem lovagolni. Mondhatni, hogy egy ilyen fóbia alakult ki, elég nehéz volt leküzdeni, de azon már túl vagyok.
Ez látszott is az edzésen, ahol Kassai Lajos először a lóval való kontaktus kialakításának rejtelmeibe vezette be a Honfoglalás főszereplőit. Majd némi erőnléti edzés következett.
Kassai Lajos:
- Olyan gyakorlatokat csinálunk a szerephez, ami a lovaglással, az íjászattal való bánásmód, egy kicsit talán abba a bánásmódba való belekóstolás, amit az őseink élhettek.
A főbb szerepekben egyébként olyan színészek lesznek láthatóak, mint Pintér Tibor, aki a Táltos megformálója, vagy éppen Oláh Sándor, ő Álmost alakítja majd, de a szereplőgárdában találjuk Papadimitriu Athina-t is, aki egy sámánasszonyt alakít.
Táltos - Pintér Tibor Árpád - Vadkerti Imre / Buch Tibor Álmos - Oláh Sándor Előd - Hujber Ferenc Ond - Buch Tibor Kond - Sipos Imre Tas - Hábencius György Huba - Bencze Sándor Tétény - Berecz György Réka - Janza Kata / Rosta Claudia Besenyőlány - Szabó Dorottya Hajnal - Békefi Viktória Levente - Mező Márió / Mohácsi Márk Sámánasszony - Lőrincz Andrea / Papadimitriu Athina Kérapó - Táborosi Márk zeneszerző: Koltay Gergely - Szűts István rendező: Pintér Tibor díszlet: Domján Gábor koreográfus: Patuzzi Mónika
(Somogy TV, Híradó)