A brit cég az életet is egy zenelemezhez hasonlítja, amelynek ha vége van, elhalkul a dal. „Nem lenne szép megtartani ezt a lemezt, hogy az idők végzetéig foroghasson?" Lehetősége van a megszállott bakelit-rajongónak, hogy végakaratát, kedvenc dalait, vagy akár saját dalait tetesse a lemezre. „De arra is lehetőség van, hogy semmilyen dal ne legyen a lemezen, a minimalizmus jegyében, hamvaid sercegése emlékeztesse Rád szeretteidet.
Igaz morbid és kérdése a cég honlapjának információi alapján kissé könnyednek tűnik a halál, de arra is felhívják a figyelmet, hogy munkájukat teljes kegyelettel végzik.
Ami az árakat illeti, nem túl olcsó megoldás a bakelitben nyugvás: az alap csomag, mely 30 lemezt tartalmaz, 2000 fontba kerül (azaz 700 ezer forint). Az elhunyt választja ki, milyen zene hallható a lemezen, amely maximum 12 percnyi helyet foglalhat. A zenét akár az oldalról is megvásárolhatja az ügyfél, 250 fontért darabját. De a céggel szerződésben álló zenekarok is elkészítik a vásárló „utolsó dalát".
A borító is kiválasztható, az általános; a név és a születési év, illetve a halálozás dátuma. De, ha letesz a vásárló 3500 fontot, akkor saját dizájnú borítót készítenek neki.
A brit cég weboldalának információi alapján arra is mód van, hogy csak egyes testrészeket hamvasszanak el és nyomjanak belőle lemezt. De azt is megteheti az előrelátó vásárló, hogy akár háziállatának földi maradványaiból készíttessen hanglemezt. Habár ennek is ugyanakkora a költsége, mintha emberi hamvakból készülne a „koporsó-hanghordozó."
Kissé mobidan hangzik az elképzelés, de az ajánlat a rendes temetést is taralmazza. Azaz, ha valaki a klasszikus módot választja, de lemez formájába is szeretné nyomatni hamvait, azt is megteheti. Így a sírhoz is kijárhatnak a hozzátartozók.
Kérdés, hogy mennyire lesz kedvelt a cég szolgáltatása, talán az angolok sem tartanak még ott, hogy elfelejtsék az ősi rítusokat.