Az emberek manapság inkább az interneten olvasnak, még a szótárakat sem veszik meg. Ez látszik az Oxford Egyetemi Kiadó adataiból, mely szerint az angol szótár digitális változatát havonta 2 milliószor használják. Ezért a szolgáltatásért évente 295 dollárt fizetnek a felhasználók, azaz 67 ezer forintot. Az eredeti papíralapú kiadvány, mely először 1989-ben jelent meg, s mostanra már 20 kötetből áll, 750 fontért „tehetik magukévá" a nyelv iránt érdeklődők. Magyar pénzben tehát 261 ezer forintért vásárolható meg, világszerte mindössze 30 ezret adtak ki belőle.
De az is jelzi a digitális olvasás előretörését, hogy már most kedveltebb a google vagy a wikipédia, mint az Encyclopaedia Britannica.
Visszatérve a szótárra, a kiadó munkatársa korábban elmondta a Sunday Times-nak, hogy úgy véli nem lesz nyomtatott kiadása a szótárnak, hiszen az ilyen kiadványok eltűnnek a piacról. Évről évre 10%-kal csökken a szótáreladások száma.