Autótuning találkozó volt az alapötlet, majd az autócsodák szerelmeseinek egyike adta a plusz funkciót: a randevúzó autózók a belépőjük árát felajánlják a Töllösi Péter Alapítvány számára. Ennek a szervezetnek hálás ugyanis egyikük a felépüléséért, Ervin ugyanis daganatos betegségben szenvedett, ám öt év után gyógyulttá nyilvánították. Így összekötötték - ahogy ők mondják: a kellemest a hasznossal. A szeptember 17-19. közötti IV. Találkozó gyökerei megmaradnak, ám az idei bevételből a dombóvári bölcsőde is kap segítséget.
Horváth Gergely, szervező:
"Az első év bevételéből a kórház egy épületének teljes felújítása, vakolása, hőszigetelése, színezés. A második összegből pedig gépeket vásároltak, eszközöket fejlesztettek."
A fiatalok viszont azt szeretnék, ha nemcsak Dombóvár környékéről érkeznének a családi programra, hanem az egész Dél-Dunántúli régióból, hisz egyikőnk sem tudhatja melyikőnk gyermeke kerülhet a Pécsi Gyermekklinikára súlyos betegként. Akinek a súlyos betegség leküzdéséhez segítséget nyújt a kellemesebb környezetés a korszerű berendezések.
A betegeket érinti szintén az az intézkedés, amely még több gyógyszert tett vénykötelessé. A pirulákat, krémeket és különböző készítményeket ugyanis folyamatosan vizsgálják. A Fastum gélt például amiatt, mert a használata fényvédő szerekkel együtt használva váltottak ki allergiás reakciókat. Egyik másik eset elég súlyos volt. Ismert mellékhatások voltak ugyan, de azok volumene nem.
"....a mellékhatások elkerülése végett kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét!" Ismert ugye mindenki számára az előző sor. Az viszont egyre ijesztőbb, hogy mindenféle mellékhatást felsorolnak a gyártók, ami alapján talán meg is rettennek a páciensek.
Dr. Győrbíró László, gyógyszerész:
"Nagyon sokszor van az, hogy bejön a beteg a panaszaival, és érdeklődik, hogy milyen gyógyszert szedhetne rá. Ajánljunk rá valamit, de van amikor orvoshoz kell irányítani, mert az ő panaszára nem tudunk olyan készítményt adni, ami vény nélkül kiadható. Vagy az a készítmény, amit az ő problémájára adhatnánk az nem lenne igazán hatásos. De olyan is előfordul, hogy a készítményt visszahozzák, mert otthon elolvassák a mellékhatások hosszú listáját és azt mondják: ezt nem szedem be."
Pedig lehet, hogy ezzel csak a gyártók akarják biztonságban magukat. A beteg felelősségére bízzák.