Az iskolakezdés után teljes gőzzel működnek a menzák az egész megyében. Sok helyütt az egész település ellátását ezek a konyhák oldják meg, így az alapanyagok beszerzése és azok ára húsbavágó a falvak költségvetésében.
Kövesi Józsefné, élelmezésvezető, Mikei Általános Iskola és Óvoda:
- Egy hónapban 4-500 ezer forint érték elfogy, ez attól függ, hogy hány gyerek van nyáron például kevesebb.
A mikei menzán a mai menü korhelyleves volt sajtos pogácsával. Az itteni menzán naponta 100 adag étel készül, az iskolások mellett az ovisok és a szociálisan rászorulók is kapnak belőle. A megfelelő minőségű nyersanyagokra ezért nagyon odafigyelnek, mutatja az élelmezésvezető.
Kövesi Józsefné:
- Mindent rá kell írni, mennyi, mikor vettük tehát ez minden itt van a zöldségesnél.
A megyében a legtöbb helyen állandó beszállítói körrel dolgoznak, nincs ez másként Mikén sem.
Kövesi Józsefné:
- A beszállítóink már több mint 20 éve akik voltak is, rendes szerződésünk van velük, akik tudnak a HACCP rendszerhez elfogadható papírokat adni.
Ma már azonban helyi őstermelőktől is megvásárolható lenne mindez, a korábban kialakult viszonyok azonban nem változnak meg gyorsan.
Kövesi Józsefné:
- Kaposvári cégektől vásárolunk csak a burgonyát vesszük őstermelőtől mert ő tud adni olyan igazolást. Helyi őstermelőtől azért nem tudunk vásárolni, mert nekik is ahhoz mindenféle igazolást kell beszerezni és most már nem éri meg nekik sem.
A kistermelők ahogy a helyi polgármester telefonon elmondta szinte eltűntek a falujából. Az mondják az elmúlt évek megszorításai miatt nem érte meg termelni. Abban bíznak, a változások hatására ők is visszatérhetnek, akkor pedig újra helyi zöldség, gyümölcs kerülhet a somogyi nebulók tányérjába.
(Somogy TV, Híradó)