Nem kezdte rosszul a bajnokságot az újonc Siófok, az első öt fordulóban azonban egyszer sem tudtak győzni. Azt mondják egy lépéssel mindig lemaradtak. A három döntetlennel és két vereséggel jelenleg a tabella 15. helyét elfoglaló csapat ezért erősítést tervez, ehhez pedig ma egy japán játékost is leigazoltak.
Horváth Károly, technikai vezető, BFC Siófok:
- Az eddigi magyarországi teljesítménye alapján, célirányosan hoztuk ide Siófokra a támadó játékunkat erősíteni. Egy ilyen típusú játékosra szerettünk volna szert tenni mindenképpen, mint ő. Támadó játékban domináns személyiség és nekünk ez hiányzott.
Homma Kazuó kölcsönszerződéssel egy évig játszik az Aranyparton. Azt mondja elsősorban a csatársort erősíti, de nem rest a középpályán sem besegíteni, hogy csapatát ponthoz juttassa.
Homma Kazuó, csatár, BFC Siófok:
- Mindig az a saját célom, hogy szeretem sok gólt rúgni. Meg, hogy a csapatnak segítsek akár nemcsak gól, hanem akár futás, akár védekezés, akár támadás, bármi. Segítsek csapatnak.
Horváth Károly szerint eddig is sokszor csak centik hiányoztak a már nagyon várt diadalhoz ezért minőségi javulást várnak az újonc játékosoktól. A korábban Zalaegerszegen futballozó Iváncsics Gergely ugyanis szintén megegyezett a balatoni klubbal, így a két támadó remélhetőleg már két hét múlva kék-sárga színekben meg is mutatják, hogy hogyan is kell gólokat gyártani.