Törvényen kívül - ki a felelős?
2010.08.28, Szombat
Nincs jobb szó rá, rettegnek a kaposvári Cseri dűlő tisztességes lakói. Egymást érik a betörések, lopások, sokan már a házukat sem merik elhagyni. Az itt élők szerint a körzeti megbízott kinevezése sem javított a közbiztonságon.

Borzalmas látvány fogadja a kaposvári Cseri dűlőbe érkezőket, az egykori kertbarátok területére rá sem lehet ismerni. Az ide látogatónak az az érzése támad: hirtelen véget ért a civilizáció. Az évtizedek óta itt élők szinte már mindennel felhagytak: nincs se gyümölcsöskert, se baromfi - mondván úgy is idegen élvezik majd verejtékes munkájuk eredményét.

- A kertet nem tudom munkálni, mert mindent felszedtek én ezért dolgozzak? Egyedül vagyok már 11 éve.


A Cseri dűlőben élők azt mondják vannak úgynevezett őslakosok és újak akik néhány éve költöztek be. Ők azok, akik rettegésben tartják a környéket - mondják többen, de kizárólag kamarán kívül. Arcát senki vállalja. Félnek.


- Itt is cigány, ott is cigány. Ez a Cseri dűlő azt hiszem Kaposvárnak a félelme.

A betelepülők pedig egyre többen vannak.

- Ez borzalmas, és sokszor nézem őket, hogy ezek meg megint honnan jönnek, mert ismeretlenek.

A Cseri dűlőben járva megdöbbentő történeteket hallottunk, sokan már elmenükeltek a környékről is, helyüket már melegében elfoglalták.

- Ezek jönnek és elfoglalnak egyet-egyet. Nem veszik meg. Itt minden az övé ebben az országban.

A Kaposvári Rendőrkapitányság ilyen esetről nem tud.

Koncz Katalin, szóvivő, Kaposvári Rendőrkapitányság:
- Ha érkezik ilyen bejelentés, természetesen megtesszük a szükséges intézkedéseket.


Az itt élők szerint felesleges bejelentést tenni, a rendőrség ugyanis tehetetlen.

- Úgy jön föl már a rendőrautó, ha sz.. idő van, nem tud elmenni oda hátra, mert arra laknak bővebben, többen. Akkor itt megáll, megírják ketten a jegyzőkönyvet, odaírják XY aztán elmegy be és leadja. Meg jön ki, hogy Szevasz Józsikám, szia Zsoltikám. Így köszön nekik ez nem fog el cigányt.

Az elmúlt időszakban összesen két bejelentés érkezett lopásról állítja a Kaposvári Rendőrkapitányság, akik körzeti megbízott munkába állításával próbálnák javítani a városrész közbiztonságát. Ő heti egy alkalommal, másfél órára áll az itt élők rendelkezésre.

Koncz Katalin:
- Ha neki jelzik a lakosok a problémák, bűncselekmény elkövetéséről, szabálysértés elkövetéséről, vagy egyáltalán bármiről, akkor amit tud, ő ezzel kapcsolatba megtesz, illetve ő is kéri a fokozott rendőri jelenlétet a környéken.


Stábunk is kereste a körzeti biztost, szerettünk volna együtt kilátogatni a Cseri dűlőbe, azonban ő épp nyári szabadságát töltötte. A Kaposvári Rendőrkapitányság állítja: a városrészben fokozott a rendőri jelenlét, kutyás és lovasjárőrök is biztosítják a környéket. Az ott élők azonban nem érzik ennek jótékony hatását, továbbra is inkább zárt ajtók mögé bújnak.

 

Hozzászólás: