Olvasnál nekem? - olvasótárs kerestetik
2010.05.31, Hétfő
Olvasó társ elnevezéssel kísérleti program indult Kaposváron. A cél az volt, hogy a betűszegény környezetben élő gyerekekkel megszerettessék az olvasást és segítsenek a fiatal aktivisták a mesék értelmezésében.

Ezt a mesét is felolvasta Viktória a program keretében, amely során 10 hétig jártak egyetemisták olyan nehéz sorsú gyerekekhez, akiknek nem olvasnak fel meséket és egyáltalán nem tartozik a mindennapi élethez a könyvek forgatása.

Szarka Viktória:
- Rá kellett arra jönnünk, hogy a könyv szeretet, az emberek szeretetét is szorosabbra tudja kötni. És azáltal, hogy könyvet olvasnak, nem csak tanulásban könnyíti meg az ő dolgukat, hanem az egymás iránti kötődés is szorosabbá válik.

Eleinte klasszikus mesékkel készültek az ifjú aktivisták, ám hamar kiderült, hogy a mai gyerekeket nem ezek a szövegek érdeklik. Sokkal inkább fogékonyak a kortárs és populáris alkotások iránt. Így végül az olvasó társak maguk választották ki a később felolvasott szöveget. A program kísérleti jelleggel indult el a Magyar Olvasás Társaság szervezésében, meglepő ám pozitív tapasztalatokkal zárult az akció, mondta a főszervező a társaság alelnöke Gombos Péter.

Gombos Péter, alelnök, Magyar Olvasó Társaság:
- Itt három egyetemista vállalta, hogy felolvas. És három cigány családot kerestük meg, hogy vállalkoznának e arra, hogy felolvassanak a gyerekeknek az egyetemistáink és nagyon nyitottak voltak és nagyon jól fogadták ezt.

A mesélők közül nem mindenkinek vágott szakterületébe a gyerekekkel való foglalkozás, de mint mondják ez nem baj, hiszen nagyszerű élmény volt a kicsikkel foglalkozni és látni, hogy hatással vannak rájuk. A sikerre való tekintettel az országban több helyen is indítanak hasonló akciót.

 

Hozzászólás: