A vezetékes készülékekeken folyamatosan foglalt volt a jelzés. Nehezen ugyan, de sikerült elérnünk a bezárt Casa Perla egyik telefonját.
a Casa Perla telefonja:
- Hát igazából a Siófok Invest Kft új ügyvezetője tud bármiféle információval szolgálni, ő a Dr. Seprényi Sándor.
Telefonszámot nem kaptunk, csak e-mail címet. Feltettük a kérdést: miért kellett bezárni a komplexumot, és mikor fizetik ki a dolgozókat. Választ Híradónkig nem kaptunk. Megkerestük hát az alkalmazottakat.
- Bezárt a szálloda, az ajtóra ki van függesztve: technikai okok miatt zárva. Mégis dugig az aula az itt dolgozókkal, hiszen nekik, még senki nem mondott fel. Annak ellenére, hogy januárban kaptak utoljára fizetést, azóta járandóságuk egy részét vehették kézhez februárban. Senki nem hajlandó tárgyalni velük. Információink szerint jelenleg zajlik az a folyamat, melyben csoportos létszámleépítést jelentene be a cég, azonban, hogy ez milyen kimenetelű lesz, egyelőre nem tudni. A dolgozók félnek, nem akarnak nyilatkozni, pénzük azonban nincs.
Felmondás nélkül pedig hiába perelnek. Volt akinek állítása szerint azt mondták, ha aláírja, hogy lemond a pluszpénzekről, akkor kap valamennyit és mehet. Jelenleg azonban munkaviszonyban van az 50 dolgozó, pénz nélkül. Így a munkaügyi központba sem tudnak bejelentkezni. Felajánlották nekik, hogy felmondhatnak, ezzel azonban saját zsebüket rövidítik. Korábban a rendőrséggel akarták kitessékeltetni a személyzetet, ma azonban ismét ott ültek az aulában. Se papír, se pénz nincs. Egyetlen reményük, hogy ha megkapják a felmondólevelet, akkor az állami alap terhére megkaphatják az elmaradt fizetést. Ekkor az állam perelhetné az adófizetők pénzéből kiperkált milliókat. Tény: a törvény betűje szerint az elmaradt bért és az esetleges végkielégítést az utolsó munkában töltött napon kézhez kéne venniük. Két éven belül ez a második hasonló eset a négycsillagos szállóban, van, aki már rutinosnak mondja magát. Szerettük volna megkérdezni hogy mikor és miből fizet majd az ismét új vezetésű Siófok Invest, ügyvezetője azonban nem válaszolt a mi megkeresésünkre sem. A válságmenedzserként is ismert Seprényi Sándor ottjártunkor is az épületben tartózkodott, de a dolgozók is csak az autóját látták. Nem tudni, hogy milyen körülmények vezettek a cég fizetésképtelenségéhez, de a siófoki szállodák vezetői állítják: a cafetéria megadóztatásával nem csak a szállásadókat, hanem az ott dolgozókat hozta nehéz helyzetbe a kormány.
Csorba Ottó, ügyvezető, Hotel Vértes:
- 2009 tavaszán a szakma kétségbeesett kiáltását nem érezték, vagy nem akarták érezni, sem a szakminiszter Gyenesei Úr, sem pedig a kormányzat. Hanem mint tudjuk, átalakították a cafetéria-rendszert, megadóztatták.
Így sokan munkaidő-csökkentésre és elbocsátásokra kényszerülnek majd. Nem tudni, hogy mi okozta a négycsillagos Casa Perla keserű történetét, ám vélhetően az adófizetők pénzéből kell állni az elmaradt béreket, és a többi balatoni szálloda is nehezebb nyár elé néz.
(Híradó)