Siófokon adták át az Év Agrárembere címet
2018.02.11, Vasárnap
Mutsy Árpádot, a Bio-Fungi Kft. vezetőjét választotta 2017-ben az Év Agráremberének a 70 fős szakmai zsűri Siófokon – közölte az Agrotrend a siófoki díjátadót követően vasárnap az MTI-vel. A szervezők tíz kategóriában keresték Az Év Agráremberét: agrárinnováció, agrárgépészet, állattenyésztés, feldolgozó-élelmiszeripar, fenntartható gazdálkodás, fiatal gazda, jövő agrárszakembere, kertészet, növényvédelem, növénytermesztés témájában. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter vállalta idén a díj fővédnökségét. Az Év Agráremberét a kategória-nyertesek közül titkos szavazással választotta ki a zsűri szombat éjjel, a gála siófoki helyszínén. A 2017-es év győztese Mutsy Árpád, a kertészet kategória nyertese lett. Életműdíjban részesült Németh Tamás és Sótonyi Péter, a közönségdíjat pedig a legtöbb szavazat alapján Kökény Attila nyerte. Az Év Agrárembere díjat 2014-ban alapította Mátrai Zoltán címzetes egyetemi docens az üzlettársával. Az idén negyedszer kiosztott elismerés célja olyan agrárszakemberek kitüntetése, akiknek szakmai munkájuk mellett társadalmi szerepvállalásuk is kiemelkedő.
Hozzászólás: