Egyre több felnőtt vesz részt iskolán kívüli képzésben
2018.02.03, Szombat
A magyarországi felnőtt lakosság egyre szívesebben vesz részt mind iskolarendszerű, mind azon kívüli képzésekben - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal friss felméréséből. A Felnőttoktatás-képzés című kiadvány szerint 2016-ra a felnőtt népesség iskolarendszeren kívüli képzésben való részvételi aránya 30,5%-ra nőtt. A 25-64 éves magyar népesség 32,8%-a vett részt iskolarendszerű illetve azon kívüli oktatásban 2016-ban, ami 5,6 százalékpontos növekedést jelent a 2011. évi adatokhoz képest. Mind a nők, mind a férfiak körében emelkedett a résztvevők aránya: a nők közel 34, a férfiak 31,6%-a tartozott ebbe a csoportba. A képzésben való részvétel szempontjából a legmeghatározóbb az iskolai végzettség volt. A részvétel Magyarország régiói között sem homogén: míg Közép-Magyarországon (36,9), Nyugat-Dunántúlon (36,0) és Közép-Dunántúlon (34,2) átlag feletti, addig Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön és Dél-Dunántúlon 30% körüli volt a tanulók aránya.
Hozzászólás: