A nagyadózókat köszöntötték
2018.01.05, Péntek
Csaknem másfél milliárd forint iparűzési adót fizetett be Kaposvár 20 legnagyobb cége 2017-ben. Nekik is köszönhető, hogy a megyeszékhely évről évre fejlődik – fogalmazott Szita Károly polgármester a nagyadózóknak szervezett köszöntésen. A polgármester köszöntőjében az élet minden területét érintő 171 milliárdos Németh István Programról is beszélt, melynek keretében ipari parkok újulnak meg és új iparterületek létesülnek így elősegítve a helyi vállalkozásokat.

Szita Károly, polgármester, Kaposvár:
Nehéz évet zártunk 2017-ben, de büszkén és boldogan mondom, hogy a segítségetekkel együtt a nehéz év mellett, sikeres évet tudhatunk magunk mögött.

Erős város lett Kaposvár, ez pedig a helyi vállalatoknak is köszönhető - tette hozzá Szita Károly polgármester a csütörtökön tartott Nagyadózók köszöntésén. 2017-ben nőtt a város adóbevétele, a cégek összesen 3 milliárd 963 millió forintot adóztak, amiből 1,4 milliárd forintot fizetett be a TOP 20 kaposvári cég, közöttük a Videoton Elektro-Plast Kft.

Pálca Levente, ügyvezető igazgató, Videoton Elektro-Plast Kft.:
Gyakorlatilag minden számunkban rekordot értünk el. Rekord árbevételünk volt, ez nagyságrendileg 35 milliárd forintot jelent és ehhez tartozóan rekord értékű lett az adózás előtti eredmény is, tehát a profit. Ez mindenképpen egy nagyon szép teljesítmény. Emellett rekord létszámot is elértünk. Ez azt jelenti, hogy a 4. negyedévben több mint 1800-an voltunk összesen.

A vállalkozások kivétel nélkül számos fejlesztést hajtottak végre annak érdekében, hogy növeljék a bevételüket.

Egyed Linda, ügyvezető, Fino-Food Kft:
Nagyon sok változás történt új technológiákat, új termékeket vezettünk be, illetve elkezdtük a márkánk kommunikálását, de emellett gazdasági számokban mérve 1 millió liter tejjel többet dolgoztunk fel, mint 2016-ban és ez az árbevételünkben is jelentős bevételt eredményezett.

A nagyadózók köszöntésén Szita Károly kiemelte: 2017-ben az összesített iparűzési adóbevétel 2,6 milliárd forint volt, ez 6 százalékkal több a 2016-os befizetéshez képest. A polgármester köszöntőjében az élet minden területét érintő 171 milliárdos Németh István Programról is beszélt, melynek keretében ipari parkok újulnak meg, új iparterületek létesülnek, de a 67-es gyorsforgalmi út megépülése is nagyban segítheti majd a kaposvári cégek versenyképességét.

(Somogy TV, Híradó)

Hozzászólás: