Jogellenesen rúgták ki a kaposvári színészeket
2017.11.09, Csütörtök
Jogellenesen bocsátotta el négy színészét februárban a kaposvári Csiky Gergely Színház - állapította meg a kaposvári munkaügyi bíróság, ám a művészek nem kerülhettek vissza a teátrum állományába, a grémium szerint ugyanis nem valósult meg az egyenlő bánásmód megsértése. Az érintetteknek – akik évtizedek óta a Csiky társulatához tartoztak - a színházi vezetés indoklása szerint a felsőfokú végzettség hiánya, illetve a nem elégséges előadásszám miatt kellett távozniuk. Helyükre négy frissen, a Kaposvári Egyetem színész szakán Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház direktora osztályában végzett fiatalt szerződtetett a teátrum, akik közül van, aki egyébként nem kapta meg a diplomáját, nyelvvizsga hiányában. Az elbocsátott színészek így a jogellenes felmondás mellett az egyenlő bánásmód megsértésére is hivatkoztak keresetükben, szerintük ugyanis koruk miatt esett rájuk a választás. Ezt a kérelmet ugyanakkor elutasította a bíróság, miután a színház két idősebb színészt is szerződtetett, igaz ekkor már javában zajlott a per. A munkaügyi bíróság megítélte a négy kárvallott színésznek a nekik járó munkabért. Jövőjük ugyanakkor korántsem oldódott meg; hárman jelenleg munkanélküliek, egyikük pedig közmunkásként dolgozik.
Hozzászólás: