„Európa ébredezik”
2017.10.30, Hétfő
Nem dolgoznak, nem képzettek, nem integrálódnak, sok esetben a közbiztonságra és a közegészségügyre is veszélyt jelentenek – fogalmazott Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Európába érkező migránsokkal kapcsolatban. A Nemzeti Konzultációról rendezett siófoki fórumon Witzmann Mihály a térség országgyűlési képviselője arról beszélt: Az Európai Unió vezetőinek is be kell látniuk: káros a kontinensre és az itt élőkre is a Soros-terv.

Nemzeti konzultációra hívták a siófokiakat és a környékbelieket. A fórum előtt tartott sajtótájékoztatón Lomnici Zoltán alkotmányjogász arról beszélt: a migráció egyaránt nagy teher az Európai Uniónak és polgárainak. Ezért a Soros-tervet egyértelműen el kell utasítani.


ifj.dr.Lomnici Zoltán, alkotmányjogász:
Évi 1 millió migráns, ezeknek a migránsoknak 15 ezer euró, azaz 9 millió forint juttatása személyenként. Büntetések enyhítése, kerítések lebontása és végső soron az a kevert Európa létrehozása, vagy annak a kevert Európának a létrehozása, amely egyértelműen az útjában áll most annak, hogy migrációs terveit Soros György és a mögötte álló pénzügyi körök megvalósítsák.

A migránsok tömeges betelepítésének egyik nyertesei a multinacionális cégek lennének - véli az alkotmányjogász.

ifj.dr.Lomnici Zoltán, alkotmányjogász:
Adott esetben nem helyezkednek el a munka világában és csak a szociális hálót terhelik. Amíg nyilván a fogyasztói oldalon megjelennek. Egy konkrét kedvezményezetti kört, a multinacionális nagy tőkét és pénz tőkét máris megjelölhetjük, akik profitálnak abból, hogy ha minél több potenciális fogyasztó érkezik az unióba. Azzal nem törődnek ugyanakkor, hogy ezek a személyek nem dolgoznak, nem képzettek, nem integrálódnak, sok esetben a közbiztonságra és sajnálatos módon a közegészségügyre is veszélyt jelentenek.

Az elmúlt hetek eseményei, például a német és az osztrák választási eredmények is azt bizonyítják, hogy Európa ébredezik - tette hozzá Lomnici Zoltán. A fórumon Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt: az ellenzék egységként támogatja a migránsok betelepítését, s ezzel együtt a Soros-tervet. A V4 országok és most már Ausztria is ez ellen küzd.

Witzmann Mihály, országgyűlési képviselő, Fidesz:
A migráció ilyen formája az rendkívül káros a kontinens és a kontinens mindegyik nemzetállama számára. Tulajdonképpen a V4-ek nagyon szoros együttműködésben fejtik ki tevékenységüket és óriási eredmény, hogy Jean - Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke most már leült a V4 vezetőivel, erre korábban nem volt példa. Ez is mutatja, hogy a V4-ek nem csak gazdaságilag erősek, hanem a tekintélyüket is kivívják az Európai Unión belül. Az osztrák választások után is nyugodtan elmondhatjuk, hogy a kancellár jelölt Sebastian Kurz, az osztrák néppárt vezetője a választás nyerteseként tulajdonképpen ultimátumot adott a Soros György által pénzelt és működtetett Nyalt Társadalom Alapítvány számára.

A siófoki fórumon egyébként több mint 200-an vettek részt.

 

(Somogy TV, Híradó)

Hozzászólás: