Kihozták az utcára 46. Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjét
2017.09.10, Vasárnap
Húsz állomást építettek fel Kaposvár belvárosában annak a 300 fiatalnak, akik az ország minden részéből érkeztek, h összemérjék tudásukat. Az arra járók, baleseti hullám kellős közepén találhatták magukat, de szerencsére ez csak a 46-ik Országos Elsősegélynyújtó verseny miatt volt-irja a Sonline. Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója elmondta, hogy sokan vannak akik egykor versenyzőként kezdték és azóta az egészségügyben helyezkedtek el. Jó látni, hogy ennyi fiatal tarja fontosnak azt, hogyha baj van, akkor Ő segítséget tudjon nyújtani.
Hozzászólás: