A mentőszolgálatnál jelentős fejlesztések valósultak meg
2017.09.10, Vasárnap
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár és Balogh Zoltán tárcavezető államtitkár az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának, Csató Gábornak címzett levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy az Országos Mentőszolgálat mentőautóinak többségét 2010 óta újakra cserélték, idén pedig újabb kormányzati forrásból 193 mentőautó beszerzésére nyílt lehetőség.

 
A tervek szerint az autóbeszerzés évi 100 újabb mentőautó vásárlásával folytatódik.Az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra törekszik, hogy folyamatosan javuljanak a mentőszolgálat dolgozóinak munkafeltételei, növekedjen anyagi és erkölcsi megbecsülésük. Az Országos Mentőszolgálatnak a mentőápoló szakképesítésű dolgozók besorolásával kapcsolatos kezdeményezésére módosítják a vonatkozó kormányrendeletet, így az érintett  dolgozók az emelt szintű szakképesítésnek megfelelő - "E" - besorolásba kerülhetnek. Kitérnek arra is, hogy a mentőszolgálat elindította a munkaruha-beszerzési eljárást, ennek több mint egymilliárd forintos forrását a kormány biztosítja. A levélben felidézik, hogy az állami fenntartású intézmények esetében az állam 2016. július 1-jétől átvállalta a szakdolgozóktól a magyar egészségügyi szakdolgozói kamarai tagsággal együtt járó tagdíjfizetést - ez az Országos Mentőszolgálatnál foglalkoztatott szakdolgozókra, mentőápolókra és mentőtisztekre egyaránt érvényes. Idén tavasszal kifizették a 2016 második félévi tagdíjat, az idei év teljes tagdíját pedig az év második felében fizetik ki

Hozzászólás: