Felavatták a felújított Kossuth kompot
2017.08.03, Csütörtök
Kerékpártároló és wifi szolgálja az utasok kényelmét a felújított Kossuth kompon. Az 50 éves monstrum teljes gépészetét és elektronikáját modernizálták 150 millió forintból. A Balatoni Hajózási Zrt. vízi járműve csütörtök reggel hivatalosan is munkába állt Szántód és Tihany között. Erre nagy szükség is van, hiszen úgy tűnik idén még a tavalyi 1 milliónál is több utast veszi majd igénybe ezt a szolgáltatást.

A vízre futást jelzi a Kossuth-komp kürtje. Majd az első autó is felgurul a hajóra...

S, végül elindulhat első hivatalos útjára a felújított Kossuth komp. Az 50 éves monstrumot 1500 munkaóra alatt, 150 millió forintból teljesen modernizálták. Ezzel ismét teljessé vált a Balatoni Hajózási Zrt. hajóflottája.

Dónucz László, értékesítési és forgalmi igazgató, Balatoni Hajózási Zrt.:
Mindenképpen szükség van a 4 komp egyidejű üzemeltetésére, hiszen szerencsések vagyunk ebben az évben is, hasonlóan a tavalyihoz, rendkívül kimagasló forgalomra számítunk a 2017-es évben is. Az első 7 hónap adatai ezt alá is támasztják, hiszen már 585 ezer utast szállítottak a kompok a Balaton két partja között.

Tavaly egy 17 éves rekord dőlt meg, hiszen több mint 1 millióan utaztak kompon Szántód és Tihany között. Idén pedig még ezt is túlszárnyalhatja a Balatoni Hajózási Zrt. De nemcsak az utasok száma, hanem az igények is emelkednek. Épp a felújított Kossuth kompon már kerékpártároló és wifi szolgálja az utasok kényelmét, de modernizálták a gépészetet és az elektronikát is.

Kollár József, vezérigazgató, Balatoni Hajózási Zrt:
Az utas igények is növekszenek, ahogy a világ is változik, igyekszünk ezt is lekísérni a különböző informatikai fejlesztéseinkkel, megújult például a vállalatirányítási rendszer, ami az utasok szempontjából izgalmas a pénztári program, wifi szolgáltatást vezettünk be a hajóinkon és a kikötőinkben.

Idén mintegy 800 millió forintból újul meg Balatoni Hajózási Zrt. hajóflottája és kikötői. Erre pedig nagy szükség van, hiszen a turizmus hazánk húzóágazata - mondta az ünnepélyes átadón Witzmann Mihály a térség országgyűlési képviselője.

Witzmann Mihály, országgyűlési képviselő, Fidesz:
Nemzetstratégiai ágazatról beszélünk, hiszen a GDP-nek mintegy 10 százalékát teszi ki a turizmus és akár a vendégéjszakák számában, akár a külföldi, belföldi vendégek számában turisztikai bevételek tekintetében a turisztikai szektor folyamatosan fejlődik.

A megnövekedett turistaforgalom miatt idén augusztus 27-ig meghosszabbítják a hajózási főszezont.

(Somogy TV, Híradó)

Hozzászólás: