"A polgármester veszélyezteti a siófokiak boldogulását"
2017.06.16, Péntek
Felháborodott kereskedők, vendéglátósok, turisztikai szakemberek, a városukat féltő siófokiak bírálják Lengyel Róbert polgármestert, amiért negatív szenzációval szolgált a szezon elején. Siófok polgármestere egy közleményben azt állította, hogy életveszélyes a hajóállomás melletti rendezvénytér. Ezt határozottan cáfolta a Balatoni Regionális TDM Szövetség elnöke. Hoffmann Henrik híradónknak úgy nyilatkozott: a siófoki vállalkozók és lakosok megélhetését is veszélyezteti a polgármester közleménye.

Kecskésné Gigler Anikó, elnök, Szabadtéri Vendéglátók és Kézművesek Egyesülete
A kereskedők beadtak egy petíciót a pünkösdi szezonnyitó után, amin az szerepelt, hogy mi nem a siófoki rendezvényeken szeretnénk részt venni, hanem mi mindenképpen szeretnénk, ha a rendezvények az eredeti helyükre visszamennének.

Harminc siófoki és környékbeli vállalkozó írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérték a település vezetését, hogy ne vigyék el a siófoki kikötőből a rendezvényeket. Kecskésné Gigler Anikó azt mondja: már a pünkösdi szezonnyitó is veszteséges volt a vendéglátósok és a kézművesek számára, amiatt, hogy a Gáti-gödörben tartották a programokat.

Kecskésné Gigler Anikó, elnök, Szabadtéri Vendéglátók és Kézművesek Egyesülete
A Gáti-gödör egy betonkomplexum oda nem mennek ki az emberek, mert 40 fokban senki nem érezheti jól magát. Este meg azért nem mennek ki az emberek, mert mindenki a Balaton-parti szórakozóhelyekre jár.

Lézengő emberek a siófoki pünkösdi programokon. Idén először tartották a rendezvényt a a Kálmán Imre Kulturális Központ előtti területen.

Kecskésné Gigler Anikó, elnök, Szabadtéri Vendéglátók és Kézművesek Egyesülete
Se időnk, se pénzünk nincsen erre tovább próbálkozni. Arról nem beszélve, hogy nagyon rossz hírét kelti a városnak, hogy ha idejön egy turista, valahogyan felkeveredik a Balaton-partról, és azt látja, hogy 5-10 ember lézeng a színpad előtt.

Aggódnak a Petőfi Sétány vendéglátósai is. Nyaranta közel 500 ezer turista keresi fel itt Siófok legkedveltebb szórakozóhelyeit, akik egyébként egy rendelet miatt csupán éjfélig élvezhetik a hangos zenét.

Varga Tamás, ügyvezető, Petőfi Sétány Kft
A rendezvények helyszíne a Balaton-partján sokkal jobb helyen van, mint a Fő téren. A Fő tér nem igazán alkalmas arra, hogy nagyobb rendezvényeknek adjon teret, és igazából Fő tere bármelyik városnak van, Balaton-partja azonban Siófoknak, és a nagyobb itteni városoknak.

A Nemzeti Regatta hatalmas sikert aratott idén is. A Balatoni Hajózási Zrt. programjára az egész országból érkeztek, bár ekkor már közleményben veszélyessé nyilvánította Lengyel Róbert polgármester a kikötő rendezvényterületét. Azt azonban, hogy ezt a polgármester mire alapozva tette, Hoffmann Henrik, a Balatoni Regionális TDM Szövetség elnöke sem érti.

Hoffmann Henrik, elnök, Balatoni Regionális TDM Szövetség
Ami nekem sokkal jobban fáj, hogy amikor a turisztikai szezon kezdetén, főleg amikor a Nagyon Balaton rendezvénysorozatnak az egyik kiemelkedő rendezvénye, egy hagyományossá váló, Siófok életében nagyon jelentőssé váló Nemzeti Regatta kerül megtartásra, olyan tartalmú nyilatkozatot kiadni, hogy "csak a vak szerencsének köszönhető, hogy valaki nem halt még meg ezen a rendezvényterületen", azt gondolom, hogy mindenképpen veszélyezteti a siófoki vállalkozók, emberek boldogulását.

Óriási károkat okozhat a polgármester által kiadott alaptalan közlemény - tette hozzá Hoffmann Henrik.

Hoffmann Henrik, elnök, Balatoni Regionális TDM Szövetség
Ha valaki egy picit is ért a rendezvény szervezéshez, akkor az tudja, hogy egy puszta közepén is lehet infrastruktúrát telepíteni. Nézzük meg Zamárdiban a Balaton Soundot, ahol az áram igényét a rendezvények egy telepített infrastruktúrával ki tudják szolgálni.

A felháborodott kereskedők, vendéglátósok és programszervezők attól félnek: az egész várost tönkre teheti a polgármester közleménye, amit maga az élet, a sikeres Nemzeti Regatta cáfolta, és amely kapcsán a Fidesz kezdeményezte egy rendkívüli közgyűlés összehívását június 20-ára.

 

Hozzászólás: