Helyben végzik a laborvizsgálatot
2017.06.08, Csütörtök
Ezentúl helyben is elvégezhetőek lesznek a vérvizsgálatok Balatonföldváron, annak az immunkémiai automata gépnek köszönhetően, amelyet a település önerőből vásárolt. A szerkezettel nem csupán gyorsabb lesz egy-egy vizsgálat, hanem a páciensek is könnyebb helyzetbe kerülnek, hiszen így nem kell Siófokra utazniuk a vizsgálatok miatt. A 2 és fél millió forintos gép 13 ezer beteget szolgál majd ki.

dr. Kelemen Zoltán, belgyógyász, háziorvos:
Elsősorban hormon meghatározásokra fogjuk használni, különösen a pajzsmirigy betegek szempontjából van ennek jelentősége. Ezen kívül bizonyos tumormarkerek esetén is alkalmazható a készülék, és így a szűrővizsgálatokra is alkalmazni fogjuk.

Azt az immunkémiai automata gépet mutatja dr. Kelemen Zoltán, amellyel immár a balatonföldvári laborban is tudnak vizsgálatokat végezni szükség esetén. Nagy szükség volt már a gépre, hiszen több, mint 13 ezer betegről gondoskodnak a balatonföldvári kistérségben.

dr. Kelemen Zoltán, belgyógyász, háziorvos:
A laboratóriumok működését az úgynevezett minimum feltételeket előíró rendelet írja elő, hogy milyen gépeket kell használnunk, és még ez az egy gép hiányzott a palettáról, amellyel egyébként most már teljeskörűen a járóbeteg ellátás igényeit, különös tekintettel a háziorvosi ellátás igényeit, maradéktalanul ki tudjuk elégíteni.

A 2 és fél millió forintos automata gépet a település önkormányzata önerőből vásárolta, s így már teljes a rendelő és a labor eszközparkja. Balatonföldváron nyáron különösen megnő az akkut betegek száma ezért is fontos folyamatosan fejleszteni a rendelőt - mondja Holovits Huba polgármester.

Holovits Huba, polgármester, Balatonföldvár:
Számos fejlesztést hajtottunk végre az elmúlt évek során, több mint 80 millió forintból korszerűsítettük az orvosi rendelőnket. Több száz millió forintos pályázati összeget használtunk fel arra, hogy egészségfejlesztéssel, megőrzéssel kapcsolatos programrendszert dolgozzunk ki.

Az immunkémiai automata gép abban is segít, hogy ezentúl helyben tudják elvégezni a vizsgálatokat, s így nem kell Siófokra járniuk a pácienseknek.

(Somogy TV, Híradó)

Hozzászólás: