44 milliárd forint felzárkóztatásra
2017.04.18, Kedd
Komfortos és modern körülményeket kapnak azok az emberek, akiknek az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program nyújt segítséget. A 44 milliárd forintos hazai és uniós forrásból a somogyi településeken élő mélyszegény családokat támogatják majd. A lehetőségről kedden, a kaposvári Vármegyeházán tájékoztatták az érintett önkormányzatok polgármestereit.

A telep programban, mintegy 55 település szegregált részén már elvégezték a rehabilitációt, így az ott élők komfortosabb és modernebb környezetben élhetnek.

Langerné Victor Katalin, helyettes-államtitkár, EMMI:
Pályázni lehetett arra, hogy azt a település részt rehabilitálják. Ez elég sikeres volt, önkormányzatok pályáztak, civil szervezetekkel, egyházakkal összefogva. Sikerült ezen az 55 településen ezeknek a relomlott település részeknek az életét újra felkarolni, elindítani.

A sikeresség pedig abban rejlik, hogy a szakemberek karnyújtásnyira vannak a mélyszegénységben élőktől, hiszen ott élnek velük egy-egy ilyen telepen - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Langerné Victor Katalin, helyettes-államtitkár, EMMI:
Ezeken a telepeken nagyon aluliskolázott emberek laknak, sokszor a 8 általános sincsen meg. Segítenek abban, hogy keressenek olyan képzést és szervezzenek nekik, amivel utána tényleg munkába tudnak állni, nem csak egy papír lesz a kezükben.

Az Emberi Erőforrás Operatív Program célja, hogy a mélyszegénységben élőket a saját környezetükben segítse felzárkózni. Arról pedig, hogy a városokba vagy falvakba betelepítsék őket szó sincsen - tette hozzá Langerné Victor Katalin. A Vármegyeházán tartott információs napra közel 40 somogyi település polgármestere is ellátogatott. Ők a pályázati lehetőségekről tájékozódhattak.

Langerné Victor Katalin, helyettes-államtitkár, EMMI:
Már közel 200 település pályázhat majd. Természetesen innen Somogy megyéből is. A szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság az, aki a hátterét adja ennek a pályázatnak.Ők fognak biztosítani olyan szakembereket, akik akár minden nap tudnak segíteni a pályázásban is meg a pályázat lebonyolításában is.

A felzárkóztatási programban folyamatosan várják az érintett önkormányzatok pályázatait. A cél, hogy a mélyszegénységben élők a társadalom teljes értékű tagjai lehessenek.

(Somogy TV, Híradó)

Hozzászólás: