Versmondók lepték el Kaposvárt
2017.04.11, Kedd
Pilinszky János, Weöres Sándor, Ady Endre, de kortárs szerzők verseit is felidézték Kaposváron a Magyar Költészet napján. Általános iskolások, színészek, sőt, a járókelők is mind-mind magyar költők alkotásait olvasták fel, így emlékezve József Attilára. A programsorozat célja az volt, hogy minél több emberrel megismertessék a magyar verseket.

A Rippl-Rónai Művészeti Kar színészhallgatói szerint, ha Weöres Sándor élne, rímekkel venné le lábukról a lányokat. Ők így kapcsolódtak be a Magyar Költészet Napjába a somogyi megyei székhelyen. A Kaposvári Egyetem Kulturális Központja zsúfolásig megtelt diákokkal, akik szebbnél szebb verseket hallhattak. Többek között ez is a célja volt József Attila születésnapi programsorozatának.

Mohácsi Norbert, színész, Csiky Gergely Színház:
Csodálatos verseink vannak, tehát itt megint csak kardoskodni tudok a magyar kultúra mellett, de akár a néptánc, a népművészet minden területén, ugyanúgy a költészetünk is csodálatos. Az a magyar nyelv, amit mi beszélünk, és ahogyan a költőink megszólaltak, csodálatos szófordulatok, csodálatos versek születtek mindig is, és egyébként ma is, a kortás költészetben.

Romhányi József, Pilinszky János, József Attila, Petőfi Sándor, Ady Endre és még sok más költőt is megidéztek Kaposváron a Magyar Költészet Napján. Ki-ki pedig a kedvenc idézetét ki is tűzhette az egykori Latinka aulájában.

Kiss Martina:
Szoktam rendszeresen az iskolában is vagy felolvasni, rendszeresen szerepelni, rendezvényeken részt venni. József Attila és Ady Endre a kedvenc költőim.

A kezdeményezés célja, hogy egy-egy idézet láttán az olvasóban felkeltsék a vers iránt az érdeklődést. A kultúra öregbítése pedig közös érdek, így a Csiky Geregely Színház, a színész hallgatók, a Duráczky Gyógypedagógiai Intézet és a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár együtt hívta életre a programsorozatot.

Horváth Péter, igazgató, Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár:
Természetesen a könyvtárnak alapvető funkciója a kultúra közvetítése számos egyéb feladata mellett, és erre a Magyar Költészet Napja kiváló alkalom, hogy egy nagy szabású programot hozzunk össze itt a városban.


Az egész város megmozdult a Magyar Költészet Napján, így a Baba-Mama Klub anyukái is versekkel, mondókákkal, énekekkel vonultak végig a Fő utcán.

Végh Zsuzsanna:
Nagyon szereti, tehát a beszédfejlődésében fontos szerepe van a mondókázásoknak, rímeléseknek.

Így pedig felnőttként szívesebben olvasnak majd könyvet, vagy akár tanulhatnak magyar verseket is - vélték a szülők.

(Somogy TV, Híradó)

Hozzászólás: