Megszépül a 40 éves hajó
2017.03.16, Csütörtök
Egy korszerű, új hajót állít szolgálatba a Balatoni Hajózási Zrt. A Nemzeti Regatta nevű motorost április 14-én, Nagypénteken bocsátják vízre. A járművet a hajózási szakemberek teljesen átépítették, saját beruházás keretében mintegy 150 millió forintot fordítottak rá. A Kossuth komp is megújul, amelyen a szezonra kerékpár tárolásra is alkalmas fedélzeti kabin lesz.

Több mint harmincan dolgoznak egyszerre a Nemzeti Regatta elnevezésű hajón. A munkálatok során a teljes belső tér megújul. A 33 méter hosszú hajó 1977-ben épült Odesszában, az ezredforduló környékén már Magyarországon, a Dunán szállította az utasokat, 2015-ben innen került át a Balatonra. A mai kor követelményeinek megfelelően klíma, fűtés, wifi-szolgáltatás is lesz majd az egykor Beatrix nevet viselő járművön.

Batiz Károly hajócsoport felügyelő, BAHART:
"Itt belül 16 darab, falra rögzített négyszemélyes asztal lesz elhelyezve, hozzá mozgatható konferenciaszékekkel. A hajó közepén el lesz helyezve négy további asztal, négy-négy székkel, és a lenti bárrészben ülőgarnitúrás berendezett bár lesz kialakítva."

A hajó orrsugár-kormányt kapott, valamint áttervezett hajóorr és far került kialakításra a kedvezőbb hullámkeltés elérése érdekében. Vadonatúj, környezetbarát motorral szerelték fel. A Nemzeti Regatta motoros lesz a második akadálymentes fedélzettel rendelkező hajó a Balatonon.

Batiz Károly hajócsoport felügyelő, BAHART:
"Többi hajóhoz képest a felépítménynek a vizesblokk része az össze lett vonva két oldalról középre, így a hajó az egyik oldalról tejes mértékben körbejárható kerekesszékkel is."

Másféle felújítások is zajlanak a hajózási cég ipari telephelyén. A Kossuth komp is megújul: kicserélik a 300 négyzetméteres teljes fedélzet borítását és kerékpár tárolásra is alkalmas fedélzeti kabin kerül majd rá.

Dónucz László értékesítési és forgalmi igazgató, BAHART:
"Szintén egy teljes körű felújítást jelent, hasonló nagyságrendben, mint a Nemzeti Regattának a felújítása. A komp majd várhatóan a főidényre nyeri el végső formáját, amikor a kompátkelésénél egyidejűleg négy komp üzemeltetésére van már szükség."

A Balatoni Hajózási Zrt. 2020-ig tartó üzleti stratégiájának eredményeként már tavaly jelentősen növekedett az utasforgalom.

Dónucz László értékesítési és forgalmi igazgató, BAHART:
"A személyhajózás tekintetében sikerült visszaállnunk arra az utaslétszámra, amely a válság előtti időszakot jellemezte, hiszen akkor fordult utoljára elő - 2008-2009-es évekről beszélünk -, amikor 700 ezer utast szállítottak a személyhajók. A tavalyi évben 730 ezer utas vette igénybe ezeket a szolgáltatásokat, és egy még régebbi rekord dőlt meg a kompközlekedés tekintetében, hiszen 2002-ben fordult elő utoljára a tavon, hogy 1 milliónál több utast szállítottak a kompok."

A 171. hajózási szezon Nagyszombaton kezdődik, ekkor indul az első menetrendszerinti hajó Siófokról Balatonfüredre. A Nemzeti Regattát egy nappal előtte, Nagypénteken avatják fel.

(Somogy TV, Híradó)

Hozzászólás: