Látványosság lesz a gőzös
2017.03.16, Csütörtök
Felújítja és tovább bővíti azt a gőzmozdonyt Balatonszemes, amelyet a napokban szállítottak át Balatonboglárról. Mint ismert, az 1929-ben gyártott matuzsálem az egykori boglári MÁV-üdülő, a mai Nemzeti Kézilabda Akadémia sportfalujának területén állt, amíg meg nem szerezte Szemes. 2013-ban állapodott meg a balatonszemesi polgármesteri hivatal a MÁV-val arról, hogy 25 éven át a balatonszemesi vasútállomás előtti parkosított téren állíthatják ki a gőzmozdonyt. A helyiek örülnek az új szerzeménynek, főként, hogy a tervek szerint egy kocsival is bővülni fog a kiállított szerelvény.

Boldogan vették birtokba a balatonszemesiek a régi gőzmozdonyt, mint mondják, nagyon jó helyre került az ipari emlékmű.

Csukárdi Gizella:
"Gyerekek itt a játszótér mellett, hú hát, olyan szuper lesz, hogy csak na. Itt mindig sok nép van amúgy is, meg sok gyerek is Szemesen, hála Istennek!"

A helyi művészek is örülnek, hogy egy nem mindennapi látványossággal gazdagodott a település.

Rényi Krisztina:
"Jaj, nagyon örülök! Úgy is, mint művész, mert a kedvenceim a vonatok, ugyanis én meseillusztrátor is vagyok, és volt egy vonatos könyvem, amit gyerekeknek készítettem, és pont ilyen régi mozdony meg kocsik vannak rajta."

A balatonszemesi önkormányzat három éven át szervezte az átszállítást. A balatonbogláriak youtube-ra feltöltött látványos videofelvételén is jól látható, hogy nem volt egyszerű a daru és a tréler kezelőinek a feladata. Órákon át tartott a gőzmozdony felhelyezése, és az új helyre való felállítása is. A polgármester azt mondja: mindez másfél millió forintjába került Szemesnek.

Takács József polgármester, Balatonszemes:
"A szállítási költség, a daruzási költség. A saját munkaköltségünket nem számoljuk, de ez nekünk ennél sokkal többet megér."

A balatonbogláriakat meglepte, hogy elkerült a településről az ipari emlékmű. A boglári önkormányzat sérelmezi, hogy őket nem tájékoztatta egyik fél sem a megállapodásról, így nem is tudtak arról, hogy már 2013-ban megszületett a döntés az átköltöztetésről. A balatonbogláriak most ígéretet kaptak egy másik szerelvény felállításáról.

Takács József polgármester, Balatonszemes:
"Mikor eladó volt a MÁV-üdülő Bogláron, ki volt írva, hogy eladó, én fölvettem a vasúttal a kapcsolatot, és mire Boglár polgármestere észbe kapott, hogy nem az épület része a mozdony, addigra már megállapodásom volt a vasúttal."

A szemesi polgármester azt mondja, hogy ígéretet kaptak egy vasúti kocsi felállítására is, így tovább bővülhet a szerelvény. Az egyelőre még viseltes gőzmozdony helyreállításában a helyiek is szerepet vállalnak. A felújítás után pedig avatóünnepséget tartanak majd.

Takács József polgármester, Balatonszemes:
"Gyönyörű lesz majd. Akkor is jöjjenek, lássák meg, lehet, hogy addigra már még egy kocsit is látunk. Lehet, hogy még egy büfékocsit, lehet, hogy egy vendéglátó majd ide fog telepedni."

A szemesi vasútállomás mellett nemrég új kerékpáros pihenő létesült, a nyugati részen, a Rózsapark közelében pedig felújítják a játszóteret, és felnőtt fitnesz eszközökkel is bővül majd a játszótér. A jövőben pedig köztéri szobrokat is szeretnének felállítani ezen a területen.

(Somogy TV, Híradó)

Hozzászólás: