A tárgyalóteremben lelőtt bíróra emlékeztek Marcaliban
2016.05.12, Csütörtök
Emléktáblával tisztelegtek Vlasics Antalnak Marcaliban. A bírót 36 éves korában érte halálos lövés tárgyalóteremben, a helyi bíróságon. A Zalaegerszegi és a Kaposvári Törvényszék közösen egy pályázatnak köszönhetően felújíttatta a bíró síremlékét, de egy kiadvánnyal és konferenciával is tisztelegtek emléke előtt. Céljuk, hogy minél többen megismerjék az elhunyt kollégájuk életét, munkásságát.

Sütő László, polgármester, Marcali:
Erről nagyon nehéz beszélni, mégis kell, ki kell magunkból beszélni a rosszat, a nehezet, mert meg kell értenie egy város közösségének, hogy nem lehet elhallgatni a múltból semmit, mindenről tisztán, őszintén kell beszélni.

43 éve a marcali bíróság tárgyalótermében kapta a halálos lövést Vlasics Antal. Az elkövető egy perben, amit a bíró tárgyalt, alulmaradt. Bosszút akart állni az ítélet miatt, ezért lőtte le az akkor 36 éves férfit.

dr. Hajnal Éva, a Kaposvári Törvényszék elnöke:
Ugye közös hagyományápolást végzünk a Zalaegerszegi törvényszékkel, mivel Vlasics Antal Zala megyéből származott, és ott is van eltemetve, viszont Somogy megyében bíráskodott Marcaliban. A Zalaegerszegiek a sír felújítását vállalták ebben a közös projektben, a kaposvári törvényszék egy könyvvel, egy könyvkiadással, illetve az emlékülés megszervezésével járul ehhez hozzá.

Az emlékülésen Vlasics Antalról, nemcsak, mint bíróról, hanem mint magánemberről is megemlékeztek. Mint azt a Kaposvári Törvényszék elnöke kiemelte: fontos, hogy elhunyt kollégájukat és tragédiáját ne felejtsék el.

dr. Hajnal Éva, a Kaposvári Törvényszék elnöke:
Azt a célt is szolgálja az egész megemlékezés és könyvkiadás, hogy széles körben is ismerté váljon, mert sajnos az elkövető személye miatt, az akkori időben eléggé elhallgatták ezt az eseményt.

1973-ban a marcali bíróságon példátlan eset történt, amire fontos, hogy az utókor is emlékezzen, tette hozzá dr. Hajnal Éva. Az emléktábla megvalósítására, a kiadvány és az emlékülés létrehozására, valamint a síremlék felújítására a Kaposvári és a Zalaegerszegi Törvényszék közösen nyert forrást az Országos Bírósági Hivatal történelem és hagyományápolás pályázatán.

(Somogy TV, Híradó)

Hozzászólás: